Az utóbbi napokban egyre türelmetlenebb és idegesebb, ezáltal persze feszültebb is vagyok, ugyanis úgy érzem már sosem lesz December... Már erre várok már vagy 3 hónapja, és minél jobban szeretném már, hogy itt legyen, annál messzebbnek tűnik...
Lehet ebben egyébként közre játszik az is, hogy K. mostanában mindig csak hibákat mondogatja, amiket hihetetlen módon csak ő lát meg! Senki más...
A gyerekekkel mostanában nagyon jól kijövök, szinte kivétel nélkül hallgatnak rám, de azért vannak még pillanatok amikor nem ér a szavam semmit, de szerencsére egyre ritkábban...
B. mostanában önszántából halmoz el a puszijaival és az öleléseivel, ami nekem nagyon nincsen ellenemre, ugyanis megfogadtam, mielőtt hazamegyek ezt a kis sza...st, is magamba "bolondítom"....
Hát eddig úgy néz ki sikerülni fog, de nem akarom nagyon elkiabálni...
Bár vannak pillanatok, amikor úgy érzem, meg tudnám zabálni, például amikor evés közben elkezdi simogatni, meg puszilgatni a kezem...Na, na vélemény???
Ma van C. névnapja, már egy hónappal ezelőtt megvettem neki az ajándékát, egy Garfield-os könyvet, egy csokit és egy szerencsekövet, B.-nek pedig, hogy azért ő se maradjon ki, vettem egy szerencsekövet és egy csokit is... Ennyire futja ugyanis az Aupair fizetésből...
Szóval ma elvileg ünnepeltünk volna, ehhez képest, (és Ildi, mostmár értem a felháborodásod, hogy lemaradtál a képekről...)anyuka pofátlansága és bunkósága a csillagos egeket veri...
Példának okáért, megebédeltünk, eztán nekem ki kellett menni az étkezőből, hogy ők együtt ünnepelhessenek, de előtte ugyan csináljak már a fényképezőmmel róluk képet, majd küldjem el neki e-mailben, először természetesen rábólintottam, nagy naívan hiszen azt hittem, utána ő csinál a gyerekekkel meg velem az én saját fényképezőmmel képet, de nem, úgy látszik azt az embert nem akarja megörökíteni a gyerekeivel együtt, aki a kaját az asztalukra teszi, aki kinyalja a gyerekei és az ő fenekét, mos, takarít rájuk stb... Szóval már kezd elegem lenni, és már olykor a kiutat keresem, és arra gondolok, ennél már minden csak jobb lehet...
Jut eszembe fizetés... Járok nyelviskolába... ami miatt folyamatosan megkapom azt, hogy nem vagyok elég hálás a szüleimmel együtt!!!! anyukának, miért fizeti a nyelviskolát, holott ez nem lenne neki muszáj....
Ezerszer elmagyaráztam neki, hogy az új törvény amire ő mindig hagyatkozik, az később született meg, mint amikor mi a szerződést aláírtuk, amiben ő vállalta a nyelviskola fizetését, abban az esetben, ha a bérletet én állom...gyengeelméjű...
Ezenkívül kívül minden egyes nap meglep valami kis aprósággal....
A múlt héten például azzal, hogy nem dolgozok heti 2 nap, ami a hétfőt és a csütörtököt illeti napi 7 órát, úgyhogy azt találta ki, hogy egy héten csak 1 nap szabadnapot kapok... Ebben a pillanatban azt hittem az arcába borítom a forró teát a kezemből...
De csak higgadtan megkérdeztem, tessék, jól hallok? És amikor reggel fél 7-től este 9-ig vagyok a gyerekekkel kaja és minden egyéb elfoglaltságot illetően 1 max 1.5 óra szünettel akkor hány órát dolgozom?
Jó lenne azért, ha néha ebbe is belegondolna!
Közöltem vele, hogy nekem mindenképpen szükségem van a 2 szabadnapra, mert egyrészt így egyeztünk meg, másrészt nekem is van magánéletem (amit itt abszolút nem érzek, csak szeretnék..., ugyanis a gyerekek ha hétvégén az én szabadnapomon tv-t akarnak nézni és én a szobában vagyok, hát simán betolják a pofijukat, az anyjukkal együtt és nem igazán zavartatják magukat) illetve egyéb elfoglaltságom.... Például a nyelviskolába való készülés... Soha nem kapok szünetet hogy tanuljak vagy hasonlók, este 21; 22 néha van, hogy korábban, amikor végzek... A többit oldjam meg magamtól...
Végül abban egyeztünk meg, hogy egyik héten amikor a gyerekek itt vannak, akkor csak 1 szabadnapot kapok, amikor pedig az apjuknál akkor kettőt...
Tehát szerintem érthető miért is várom annyira a karácsonyt, és miért van gyomoridegem amikor csak belekezdünk egy témába....
Nyelviskola: (Már gondolom nagyon várjátok, hogy erről is írjak, hát tessék)
Bilal (török származású tanár) közölte velem már az első órán, hogy szerinte én eltévesztettem a csoportot, mert az a szint amin én állok, nem az a szint amin jelen pillanatban részt veszek. Mondtam neki, hogy tisztában vagyok vele, de K. ebbe a csoportba iratot be mivel amit ő akart az szerinte túl nehéz lenne nekem, így hát majd jövőre...
Pár perc diskurzus után azt találta ki Bilal, hogy beszél a nyelvsuli igazgatójával, hogy hallgasson meg és tegyen át egy másik csoportba...Csak sajnos az igazgató annyira elfoglalt, hogy azóta a 4. óránál járunk és még mindig az alapozó csoportot gazdagítom...És összesen lesz 12 alkalom...
És végül az utolsó és egyben állandó gondolatomat szeretném veletek megosztani....
HAZA AKAROK MENNI!!!!!
Mostanában úton útfélen mindenről eszembe jut a családom, a barátom, a barátaim, a kutyáim és minden ami az OTTHON-t jelenti számomra....
Ezért talán nem is kell csodálkozni, ha azt mondom, hogy a ruháim nagy része amit hazaviszek, már régen a bőröndöm fenekén csücsül...A karácsonyi apróságok nagy részét már megvásároltam a családomnak (és most itt kérek elnézést minden barátnőmtől, aki várja, hogy hazaérjek, hogy az ajándékozásos megemlékezéses, apróságos dolog, majd a végleges hazamenetelemkor lesz), már leszerveztem a hazautamat és hasonlók, tehát felőlem már most ebben a másodpercben indulhatnánk... Csak hát az idő csak nem akar telni...
Van, hogy nagyon elkeseredem, már álmomban érzem az OTTHON melegét, a családtagjaim szeretetét, a kutyusaim puha bőrét ( a minap azt álmodtam, hogy Hutchika és Bellcsike úgy megpuszilgatot, hogy csöpögtem a nyálban), van, hogy azt halucinálom este, hogy a saját ágyamban fekszem és hasonló őrült dolgok... Lehet nevetni, de ezt az érzést szavakkal nem tudom elmondani... És sajnos egy valami nagyon igaz, amit én csak most láttam be, (habár mindig is gondoltam és tiszteltem a családomat), a CSALÁD PÓTOLHATATLAN!!!!!
Lehet vagyonod, költheted a pénzt agyba főbe, lehetnek barátaid, szomszédaid, ismerőseid, de egy valamit semmi de semmi nem tud pótolni, az pedig a CSALÁD-od....
2012. november 23., péntek
2012. november 14., szerda
A legboldogabb napok és azok után...
Tudom, nem kezdhetem minden blogbejegyzésemet annak magyarázatával, hogy miért nem írtam már régóta, most nem is ez a célom, de már nagyon sokan nyaggatnak, hogy folytassam, így hát félreteszem fáradtságom és írok azoknak akiket még mindig kitartóan érdekel mi újság velem a "nagyvilágban".
Október utolsó hétfőjén kaptam egy telefonhívást édesanyám unokatestvérétől, hogy azon a héten péntek, szombat feltétlenül szabadnak kell lennem, mert van számomra egy meglepetése.
Nagy nehezen sikerült a szabadnapjaimat pont arra a két napra időzítenem... De ahogy teltek a napok egyre csak aggódtam, mert nem tudtam Janikát utolérni sehol és fixálni vele a dolgokat...
Csütörtök este még lázasan és aggodalommal teli beszéltem a szüleimmel skypeon és panaszkodtam nekik, hogy azóta még nem beszéltem az unokatestvéremmel így körülbelül azt sem tudom, hogy hány órakor indulunk majd vagy egyáltalán megyünk e még...
Péntek reggel 9 órakor kaptam a telefonhívást Janikától, hogy kint vár engem a parkolóban... Gyorsan összeszedtem hát magam és nekivágtam a miniszabimnak....
Azonban mikor a parkolóhoz értem nem az édesanyám unokatestvére várt rám, hanem a családom...
Azt hittem mentem kiugrik a szívem a helyéről, úgy remegtem az örömtől, hogy azt hittem menten elájulok, ilyen boldog nagyon régóta nem voltam...
-Tehát a szüleim, akikkel még este skypeoltam és már pizsamában voltak, azután indultak, miután elköszöntünk egymástól, nehogy véletlenül kitudódjon vagy megsejtsek valamit az egészből... Egy jó pár ember tudott még erről a kis tervükről, de valahogyan nem tudtam rájönni semmire. Így ezúton is köszönöm mindenkinek édesanyám nevében, hogy nem árulták el a meglepetését.-
Megölelgettem, megpuszilgattam hát gyorsan őket és útnak indultunk a közeli Wolfegg-be, hogy végre együtt lehessünk:) Jókat ettünk, ittunk, kacarásztunk, kirándultunk, egyszóval fergeteges hétvégém volt, amit tuti sosem fogok elfeledni... Már korábban is hálás voltam azért amiért "jófej" szüleim vannak, és most nem akarok nyalisnak és sztereotípnak tűnni, de tényleg... Ők ketten, bármit megtennének értem, most már érzem...
További fényképekért katt: Facebook, Julieta Ráb névtelen album...
És akkor most egy kicsit a mostani helyzetekről, ami úgy említésre érdemes...
Egyik nap fejemhez vágta anyuka, hogy fáradtnak tűnök, rossz a kedvem, és ezt nem engedhetem meg magamnak... Na ekkor kiakadtam, és közöltem vele, hogy én is ember vagyok és ugyanúgy ahogyan neki is vannak rosszabb és jobb napjaim is, és ez természetes nem csak nálam, hanem minden embernél...
Effektíve nem csak ő lehet fáradt!!!!!És ezek után azt is elmondtam neki, ha ez nem tetszik neki, akkor karácsony után nem kötelező nekem visszajönnöm... És innentől kezdve minden nap szinte könyörög nekem, hogy jöjjek vissza és szüksége van rám...
Hát kedves K., ha ez valóban így van, akkor nagyon szedd össze magad és éreztesd is velem, hogy fontos vagyok...A magad érdekében...
És akkor még egy mai sztori mielőtt álomra hajtanám fejem...
Ma indulnék a szomszéd házba kiteríteni a ruhákat, anyuka pedig épp elment a városba vásárolni és fejet szellőztetni, mikor is észreveszem, hogy csöngetnek...
A házmester vagy háztulajdonos volt az, nem tudom pontosan melyik de nem is ez a lényeg...hanem a következő párbeszéd:
-Hallo, megszeretném kérdezni volt e már ma a festő?
-Tudtommal még nem...
-És K. itthon van?
-Nincs, és mondani akartam hogy nincs itt senki, de hirtelen 3 mp erejéig (szégyen nem szégyen) nem jutott eszembe a "senki" szó németül, előfordul ez a magyarban is, de nem csak velem...
És ezután megkérdzete:
-Honnan jössz?
-Magyarországról
-Magyarországról??????????
-Igen...
és a következő mondat már magyarul hangzott:
-Miért nem szóltál korábban beszélhettünk volna magyarul is...
Hát azt hittem menten a nyakába ugrok annyira megörültem neki... Végre valaki a közelben akivel néha ha összefutok tudok beszélgetni...Nagyon boldog voltam...
Október utolsó hétfőjén kaptam egy telefonhívást édesanyám unokatestvérétől, hogy azon a héten péntek, szombat feltétlenül szabadnak kell lennem, mert van számomra egy meglepetése.
Nagy nehezen sikerült a szabadnapjaimat pont arra a két napra időzítenem... De ahogy teltek a napok egyre csak aggódtam, mert nem tudtam Janikát utolérni sehol és fixálni vele a dolgokat...
Csütörtök este még lázasan és aggodalommal teli beszéltem a szüleimmel skypeon és panaszkodtam nekik, hogy azóta még nem beszéltem az unokatestvéremmel így körülbelül azt sem tudom, hogy hány órakor indulunk majd vagy egyáltalán megyünk e még...
Péntek reggel 9 órakor kaptam a telefonhívást Janikától, hogy kint vár engem a parkolóban... Gyorsan összeszedtem hát magam és nekivágtam a miniszabimnak....
Azonban mikor a parkolóhoz értem nem az édesanyám unokatestvére várt rám, hanem a családom...
Azt hittem mentem kiugrik a szívem a helyéről, úgy remegtem az örömtől, hogy azt hittem menten elájulok, ilyen boldog nagyon régóta nem voltam...
-Tehát a szüleim, akikkel még este skypeoltam és már pizsamában voltak, azután indultak, miután elköszöntünk egymástól, nehogy véletlenül kitudódjon vagy megsejtsek valamit az egészből... Egy jó pár ember tudott még erről a kis tervükről, de valahogyan nem tudtam rájönni semmire. Így ezúton is köszönöm mindenkinek édesanyám nevében, hogy nem árulták el a meglepetését.-
Megölelgettem, megpuszilgattam hát gyorsan őket és útnak indultunk a közeli Wolfegg-be, hogy végre együtt lehessünk:) Jókat ettünk, ittunk, kacarásztunk, kirándultunk, egyszóval fergeteges hétvégém volt, amit tuti sosem fogok elfeledni... Már korábban is hálás voltam azért amiért "jófej" szüleim vannak, és most nem akarok nyalisnak és sztereotípnak tűnni, de tényleg... Ők ketten, bármit megtennének értem, most már érzem...
További fényképekért katt: Facebook, Julieta Ráb névtelen album...
És akkor most egy kicsit a mostani helyzetekről, ami úgy említésre érdemes...
Egyik nap fejemhez vágta anyuka, hogy fáradtnak tűnök, rossz a kedvem, és ezt nem engedhetem meg magamnak... Na ekkor kiakadtam, és közöltem vele, hogy én is ember vagyok és ugyanúgy ahogyan neki is vannak rosszabb és jobb napjaim is, és ez természetes nem csak nálam, hanem minden embernél...
Effektíve nem csak ő lehet fáradt!!!!!És ezek után azt is elmondtam neki, ha ez nem tetszik neki, akkor karácsony után nem kötelező nekem visszajönnöm... És innentől kezdve minden nap szinte könyörög nekem, hogy jöjjek vissza és szüksége van rám...
Hát kedves K., ha ez valóban így van, akkor nagyon szedd össze magad és éreztesd is velem, hogy fontos vagyok...A magad érdekében...
És akkor még egy mai sztori mielőtt álomra hajtanám fejem...
Ma indulnék a szomszéd házba kiteríteni a ruhákat, anyuka pedig épp elment a városba vásárolni és fejet szellőztetni, mikor is észreveszem, hogy csöngetnek...
A házmester vagy háztulajdonos volt az, nem tudom pontosan melyik de nem is ez a lényeg...hanem a következő párbeszéd:
-Hallo, megszeretném kérdezni volt e már ma a festő?
-Tudtommal még nem...
-És K. itthon van?
-Nincs, és mondani akartam hogy nincs itt senki, de hirtelen 3 mp erejéig (szégyen nem szégyen) nem jutott eszembe a "senki" szó németül, előfordul ez a magyarban is, de nem csak velem...
És ezután megkérdzete:
-Honnan jössz?
-Magyarországról
-Magyarországról??????????
-Igen...
és a következő mondat már magyarul hangzott:
-Miért nem szóltál korábban beszélhettünk volna magyarul is...
Hát azt hittem menten a nyakába ugrok annyira megörültem neki... Végre valaki a közelben akivel néha ha összefutok tudok beszélgetni...Nagyon boldog voltam...
2012. október 28., vasárnap
2012. 10. 27. Az első hóesés
Csütörtök reggel, amikor is anyuka helyett én rendeztem a gyerekeket a szokásos reggeli feladatok elvégzése mellett, kitaláltuk, hogy most már lassan eléggé téli hangulatunk kezd lenni és mi lenne, ha rákoncentrálnánk egy kicsit a télre, rajzzal és hasonló kreatív, szép dolgok készítésével...
B. rajzocskája...
C. rajzocskája...
Amint meghoztuk ezt az ötletünket a fiúkkal, abban a másodpercben el is vetettük, ugyanis még a Halloween sem múlt el, vagyis még mindig nincs itt az ideje a téli dekorációk elkészítésének...
Így annyiban maradtunk, hogy készítünk néhány halloween-i rajzot addig amíg anyuka nem hajlandó venni két db tököt, hogy végre tököt is faraghassunk...
B. rajzocskája...
C. rajzocskája...
J. rajzocskája...
Amíg a rajzokat készítettük végig azt beszéltük, hogy milyen jó lenne, ha végre le esne az első hó, és mennyi mindent csinálhatnánk...
Nos és amint már a kedves facebook ismerőseim láthatták... Egy nappal később le is esett az első hó...
Tehát mégsem volt annyira alaptalan a már elvetett ötletünk..
Tehát mégsem volt annyira alaptalan a már elvetett ötletünk..
2012. 10. 28. Amikor Te még mindig próbálsz megfelelni, és még mindig Te vagy a hibás mindenért...
Igen kedves Olvasók, nem kell csodálkozni a dátumon, nem írtam el. A múlt hét csütörtökön ugyanis történt valami olyan amit szeretnék nektek elmeséli...
A szokásos cseszegetéseken kívül, nekem állt K., hogy a korábban már megbeszélteket módosítani szeretné. Ez vonatkozott a halrudacska megsütésére amit egy héten kétszer csinálok. Korábban azt mondta nekem 6-8 percnél semmiképpen nem süthetem tovább... De a legjobb az lenne, ha csak 7 percig sütném...
Majd körülbelül 3 hétig ettük a 7 percig sütött halrudakat, és aznap reggel nekem állt, hogy mutassam meg neki, hogy szoktam sütni, mert valami nem stimmel, és szalmonella fertőzést fogunk kapni...Mindezt halál komoly arckifejezéssel...
Hát mit ne mondjak... Köpni, nyelni nem tudtam... Ő mondta, hogy 7 percig süthetem csak, majd még neki áll feljebb... Megmutattam neki és módosított a tervén, miszerint a halrudakat nem 7 percig hanem inkább 10-12 percig kell sütni és az sem mindegy, hogy az elektromos gázsütő, hanyas fokján... 5-sön legfeljebb 6-oson, de a legjobb az lenne, ha magamtól találnám el, és persze az eredmény legyen tökéletes!
Gondolom mondanom sem kell innentől kezdve mennyire el volt cseszve a napom... De "hálisten" a cseszegetésből a nőnek kifogyhatatlan az erszénye...
És még ezen a napom, hogy azért ellentmondásoktól sem legyünk sosem mentesek, ebédnél, azt ecsetelgette, hogy mennyire szuper vagyok, milyen jól főzök és milyen jól kijövünk a gyerekekkel...
Hát K. sajnálom, de eléggé átlátszó volt ez a cseszegetésed után közvetlen 2 órával...
Majd beszélgettünk a karácsonyról, és amikor elmeséltem neki, hogy nekem valóban Urlaub lesz az otthon lét, és már számolom visszafelé a napokat, azóta mióta itt vagyok...A következő mondatok hangzottak el a száján:
" De ugye visszajössz? Vissza kell jönnöd!!!" - És mindezt kétségbeesett fejjel alá támasztva...
Az én válaszom meg erre csak annyi volt:
" Igen, mindenképp vissza kell jönnöm..."- hozzágondolva, ha mást nem, a cuccaimért...
A szokásos cseszegetéseken kívül, nekem állt K., hogy a korábban már megbeszélteket módosítani szeretné. Ez vonatkozott a halrudacska megsütésére amit egy héten kétszer csinálok. Korábban azt mondta nekem 6-8 percnél semmiképpen nem süthetem tovább... De a legjobb az lenne, ha csak 7 percig sütném...
Majd körülbelül 3 hétig ettük a 7 percig sütött halrudakat, és aznap reggel nekem állt, hogy mutassam meg neki, hogy szoktam sütni, mert valami nem stimmel, és szalmonella fertőzést fogunk kapni...Mindezt halál komoly arckifejezéssel...
Hát mit ne mondjak... Köpni, nyelni nem tudtam... Ő mondta, hogy 7 percig süthetem csak, majd még neki áll feljebb... Megmutattam neki és módosított a tervén, miszerint a halrudakat nem 7 percig hanem inkább 10-12 percig kell sütni és az sem mindegy, hogy az elektromos gázsütő, hanyas fokján... 5-sön legfeljebb 6-oson, de a legjobb az lenne, ha magamtól találnám el, és persze az eredmény legyen tökéletes!
Gondolom mondanom sem kell innentől kezdve mennyire el volt cseszve a napom... De "hálisten" a cseszegetésből a nőnek kifogyhatatlan az erszénye...
És még ezen a napom, hogy azért ellentmondásoktól sem legyünk sosem mentesek, ebédnél, azt ecsetelgette, hogy mennyire szuper vagyok, milyen jól főzök és milyen jól kijövünk a gyerekekkel...
Hát K. sajnálom, de eléggé átlátszó volt ez a cseszegetésed után közvetlen 2 órával...
Majd beszélgettünk a karácsonyról, és amikor elmeséltem neki, hogy nekem valóban Urlaub lesz az otthon lét, és már számolom visszafelé a napokat, azóta mióta itt vagyok...A következő mondatok hangzottak el a száján:
" De ugye visszajössz? Vissza kell jönnöd!!!" - És mindezt kétségbeesett fejjel alá támasztva...
Az én válaszom meg erre csak annyi volt:
" Igen, mindenképp vissza kell jönnöm..."- hozzágondolva, ha mást nem, a cuccaimért...
2012. október 19., péntek
2012. 10. 19. Rám miért nem tudtok úgy hallgatni mint Julie-ra?
Szerda este (értsd fél 12 tájékán) kopognak az ajtómon....
Ez már lassan megszokott, ugyanis a fiúk szobáját mint már korábban említettem szétverték és most az én szobámban van az a szekrény amiben a gyerekek legtöbb ruhája megtalálható...
Gondolkodtam már az elején közlöm anyukával, hogy minden este vegye ki a gyerekeknek szükséges dolgokat, hogy 6 órakor ne arra kelljen kelnem, hogy már megint elfelejtett valamit...
Hát sajnos ez eddig nem sokszor jött össze, de szerintem már direkt csinálja...
Csak azért is, mert ha ő nem alhat, miért aludjak én alapon???
De ez a kopogás most kivételesen másabb volt...
Másabb és rosszabb mint gondolnánk...
A lényeg az volt, hogy a 11 óra óta megállás nélkül csörgő telefon, amire csak én lettem figyelmes, mert a többiek már akkor az igazak álmát aludták, kiderült hogy K. munkaadója, aki afelől érdeklődik, hogy miért nem ment aznap éjszaka K. dolgozni... Tehát miután a 20. telefoncsörgésre hajlandó volt anyuka felkelni, hogy ugyan már ki lehet az a bunkó aki éjszaka zavarja őt az alvásában, és nem tudja, hogy neki ez mennyire fontos...Nos és ekkor jöttem én...
K. kétségbeesetten újságolja, hogy neki most menni kell dolgozni, effektíve én indítom útnak a gyerekeket másnap reggel... És korán kell kelnem készüljek... Abba a másodpercbe a kezembe nyomott egy órát és azt
mondta beállítottam neked pontosan fél 6-ra...
Az a pontosan fél 6 5:25 percet jelentett...
Biztos ami biztos el ne aludjak, mert a gyerekeknek 8:20-ra a suliban kell lenni, ami busszal tőlünk kb 8 percre van... És ráadásul nekem nem kell őket az iskoláig kísérni, csak a buszmegállóig, ami pedig a házunk előtt van...
Nem gond... Biztos ami biztos kelljen az óper fél 6-kor! Nehogy lekéssen valamiről és meglegyen a kellő óraszáma, amit megérkezése óta minden áldott nap túlteljesít...
Felkeltem, szépen elkészítettem a gyerkőcök reggelijét, majd felkeltettem őket, elmeséltem nekik a szitut, megreggeliztünk, fogat mostunk, mosakodtunk felöltöztünk, és mindezt ordibálásoktól mentesen, nyugodtan, jó kedvvel...
Komolyan felötlik bennem a kérdés, hogy mit tud K. minden reggel ordítani a gyerekeivel, mikor egy idegennek úgymond abszolút szót fogadnak...
Aztán este a szokásos módon a gyerekeket készítjük a lefektetéshez, anyuka ismét csak türelmetlen és a következő mondat hangzik el a szájából, természetesen németül:
- Miért nem tudtok nekem is szót fogadni mint Julie-nak?
Nos egy pillanatig elgondolkoztam én is ezen a kérdésen, aztán valahogy arra jutottam, hogy "Ugyan már K. biztosan tudni akarod a választ? Szerintem mindenki jobban járna, ha ennek kiderítésével nem foglalkoznánk..."
Ez már lassan megszokott, ugyanis a fiúk szobáját mint már korábban említettem szétverték és most az én szobámban van az a szekrény amiben a gyerekek legtöbb ruhája megtalálható...
Gondolkodtam már az elején közlöm anyukával, hogy minden este vegye ki a gyerekeknek szükséges dolgokat, hogy 6 órakor ne arra kelljen kelnem, hogy már megint elfelejtett valamit...
Hát sajnos ez eddig nem sokszor jött össze, de szerintem már direkt csinálja...
Csak azért is, mert ha ő nem alhat, miért aludjak én alapon???
De ez a kopogás most kivételesen másabb volt...
Másabb és rosszabb mint gondolnánk...
A lényeg az volt, hogy a 11 óra óta megállás nélkül csörgő telefon, amire csak én lettem figyelmes, mert a többiek már akkor az igazak álmát aludták, kiderült hogy K. munkaadója, aki afelől érdeklődik, hogy miért nem ment aznap éjszaka K. dolgozni... Tehát miután a 20. telefoncsörgésre hajlandó volt anyuka felkelni, hogy ugyan már ki lehet az a bunkó aki éjszaka zavarja őt az alvásában, és nem tudja, hogy neki ez mennyire fontos...Nos és ekkor jöttem én...
K. kétségbeesetten újságolja, hogy neki most menni kell dolgozni, effektíve én indítom útnak a gyerekeket másnap reggel... És korán kell kelnem készüljek... Abba a másodpercbe a kezembe nyomott egy órát és azt
mondta beállítottam neked pontosan fél 6-ra...
Az a pontosan fél 6 5:25 percet jelentett...
Biztos ami biztos el ne aludjak, mert a gyerekeknek 8:20-ra a suliban kell lenni, ami busszal tőlünk kb 8 percre van... És ráadásul nekem nem kell őket az iskoláig kísérni, csak a buszmegállóig, ami pedig a házunk előtt van...
Nem gond... Biztos ami biztos kelljen az óper fél 6-kor! Nehogy lekéssen valamiről és meglegyen a kellő óraszáma, amit megérkezése óta minden áldott nap túlteljesít...
Felkeltem, szépen elkészítettem a gyerkőcök reggelijét, majd felkeltettem őket, elmeséltem nekik a szitut, megreggeliztünk, fogat mostunk, mosakodtunk felöltöztünk, és mindezt ordibálásoktól mentesen, nyugodtan, jó kedvvel...
Komolyan felötlik bennem a kérdés, hogy mit tud K. minden reggel ordítani a gyerekeivel, mikor egy idegennek úgymond abszolút szót fogadnak...
Aztán este a szokásos módon a gyerekeket készítjük a lefektetéshez, anyuka ismét csak türelmetlen és a következő mondat hangzik el a szájából, természetesen németül:
- Miért nem tudtok nekem is szót fogadni mint Julie-nak?
Nos egy pillanatig elgondolkoztam én is ezen a kérdésen, aztán valahogy arra jutottam, hogy "Ugyan már K. biztosan tudni akarod a választ? Szerintem mindenki jobban járna, ha ennek kiderítésével nem foglalkoznánk..."
2012. október 10., szerda
2012. 10. 10. Alles ok, Julieta? NEIN!!!!!
Heti káoszjelentés...
Ennél valószínűleg már nem lehet nagyobb káosz a "lakásunkban"... Ma ugyanis a gyerekek szobáját rommá verték, ugyanis penészedett a fal, mint kiderült a falban a vízvezeték és a fűtés valami miatt nem volt éppen szoros barátságban...Így mindent szét kellett bontani... Ez azzal a következménnyel járt, hogy mivel kicsi a lakás, a gyerekeknek át kellett költözni a nappaliba, ahol az étkező asztal és székek, plusz a gyerekek kreatív sarka van...
Hát mondanom sem kell, kitört a harmadik világháború... Az egész lakás úgy néz ki mintha bomba robbant volna és nem is egy... BORZALMAS! Ráadásul úgy, hogy ma takarítottam ki mindent az egész lakásban, ugyanis 10 órára jött a tulaj, megnézni a falat és addigra mindennek vigyázban kellett állnia...
És anyuka már hétfőn kiadta a feladatot, hogy szerdán legkésőbb 8-kor kell kezdenem... Én felkeltem szépen fél 8-kor kirobogtam a konyhába, hogy majd szépen nyugodtan fél óra alatt megreggelizem, készítek magamnak teát, kávét és nyugisan elfogyasztom a reggelimet...
Ez az elhatározásom azonban egészen addig tartott, míg ki nem léptem a szobám ajtaján. Anyuka ugyanis mihelyst meglátott, azonnal rámhárította a gyerekek elkészítését az iskolába, fogmosás, felöltöztetés, fésülködés stb... Ő meg addig szépen hajat szárított...
Ennyit arról, hogy nyugisan reggelizzek...
Ezennel megfogadom, többet ki sem mozdulok addig a szobámból míg nem kell...
Persze már reggel látszott a hangulatomon, hogy nincs minden rendben velem és nem a kialvatlanság az oka, ugyanis tegnap este egészen hamar lefeküdtem, pontosan emiatt mert tudtam milyen napom lesz... Vagyis csak gondoltam, bár hozzáteszem, felülmúlta még így is az én elképzeléseimet is...
K. a mai nap folyamán többször is kérdezte a következőt:
Alles Ok, Julieta????
Vagyis azt, hogy "Minden rendben, Julieta?"
Legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy NEIIIIIIIIIN!!!!!
Semmi nincsen rendben!!!! Ez az egész nekem sokkkkkk!!!!!
De nem ehelyett csak annyit mondtam, nem éppen meggyőző arccal, JA, alles Ok...
Végül este újra feltette a kérdést, és akkor elmondtam neki, hogy szó szerint sokkot kaptam ettől az egész káosztól ami most van a lakásban... És nem tudom mikorra fog újra helyreállni az a rend amit én korábban saját két kis kezem munkájával semmi segítség nélkül megteremtettem NEKTEK!!! De innentől nem vagyok hajlandó egyedül az egész házat, pláne nem a renoválás után kitakarítani!!! Eléggé meglepett arcot vágott, de jobb ha hozzászoktatja magát már most a gondolathoz, mert ez már aztán tényleg nem az én feladatom... Max segítek, de nem vagyok hajlandó mindent én egyedül rendbe hozni ismét, mint a beköltözésünk idején...
Este pedig bejelentettem neki, hogy a mai után a szokásos 10 órai kezdetekkel ellentétben holnap nem vagyok hajlandó 11-től hamarabb kezdeni!!!! És punkt!
Ennél valószínűleg már nem lehet nagyobb káosz a "lakásunkban"... Ma ugyanis a gyerekek szobáját rommá verték, ugyanis penészedett a fal, mint kiderült a falban a vízvezeték és a fűtés valami miatt nem volt éppen szoros barátságban...Így mindent szét kellett bontani... Ez azzal a következménnyel járt, hogy mivel kicsi a lakás, a gyerekeknek át kellett költözni a nappaliba, ahol az étkező asztal és székek, plusz a gyerekek kreatív sarka van...
Hát mondanom sem kell, kitört a harmadik világháború... Az egész lakás úgy néz ki mintha bomba robbant volna és nem is egy... BORZALMAS! Ráadásul úgy, hogy ma takarítottam ki mindent az egész lakásban, ugyanis 10 órára jött a tulaj, megnézni a falat és addigra mindennek vigyázban kellett állnia...
És anyuka már hétfőn kiadta a feladatot, hogy szerdán legkésőbb 8-kor kell kezdenem... Én felkeltem szépen fél 8-kor kirobogtam a konyhába, hogy majd szépen nyugodtan fél óra alatt megreggelizem, készítek magamnak teát, kávét és nyugisan elfogyasztom a reggelimet...
Ez az elhatározásom azonban egészen addig tartott, míg ki nem léptem a szobám ajtaján. Anyuka ugyanis mihelyst meglátott, azonnal rámhárította a gyerekek elkészítését az iskolába, fogmosás, felöltöztetés, fésülködés stb... Ő meg addig szépen hajat szárított...
Ennyit arról, hogy nyugisan reggelizzek...
Ezennel megfogadom, többet ki sem mozdulok addig a szobámból míg nem kell...
Persze már reggel látszott a hangulatomon, hogy nincs minden rendben velem és nem a kialvatlanság az oka, ugyanis tegnap este egészen hamar lefeküdtem, pontosan emiatt mert tudtam milyen napom lesz... Vagyis csak gondoltam, bár hozzáteszem, felülmúlta még így is az én elképzeléseimet is...
K. a mai nap folyamán többször is kérdezte a következőt:
Alles Ok, Julieta????
Vagyis azt, hogy "Minden rendben, Julieta?"
Legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy NEIIIIIIIIIN!!!!!
Semmi nincsen rendben!!!! Ez az egész nekem sokkkkkk!!!!!
De nem ehelyett csak annyit mondtam, nem éppen meggyőző arccal, JA, alles Ok...
Végül este újra feltette a kérdést, és akkor elmondtam neki, hogy szó szerint sokkot kaptam ettől az egész káosztól ami most van a lakásban... És nem tudom mikorra fog újra helyreállni az a rend amit én korábban saját két kis kezem munkájával semmi segítség nélkül megteremtettem NEKTEK!!! De innentől nem vagyok hajlandó egyedül az egész házat, pláne nem a renoválás után kitakarítani!!! Eléggé meglepett arcot vágott, de jobb ha hozzászoktatja magát már most a gondolathoz, mert ez már aztán tényleg nem az én feladatom... Max segítek, de nem vagyok hajlandó mindent én egyedül rendbe hozni ismét, mint a beköltözésünk idején...
Este pedig bejelentettem neki, hogy a mai után a szokásos 10 órai kezdetekkel ellentétben holnap nem vagyok hajlandó 11-től hamarabb kezdeni!!!! És punkt!
2012. október 7., vasárnap
2012. 10. 07. Új név, Csiga, csiga gyere ki..., Weingarten
Tudom, tudom...Már elég régen írtam, na de ha nem sok minden történik velem, sajnos nem nagyon tudok mit írni, minden nap pedig nem írhatom le ugyanazt. Nemdebár?
A szokásos napi teendők elvégzése mellett a gyerekekkel egész jól kijövök mostanában.Alátámasztják ezt a következők. Egyik nap mikor elméletileg a német egység napja volt, a gyerekeknek ugyebár iskolaszüneti nap volt, így egy teljes szép napot tölthettünk együtt. Ezalatt az idő alatt a gyerekek összesen 11x szólítottak anyának, úgy, hogy az anyjuk a közelükben sem volt, és mikor ez a kis incidens először fordult elő, figyelmeztettem őket, hogy nem az anyjuk vagyok. Ezután nem tudom megmondani, hogy miért folytatták továbbra is, de jobb inkább ha bele sem gondolok...
Próbálok az anyukával is mindig egyezkedni, többé kevésbé sikerül is, bár néha eléggé furcsa feladatok teljesítését várja el tőlem, mint például azt, hogy pénteken le kellett pókhálóznom a házat kívülről...vagy a teraszon lévő kövek közül kellett volna kiszednem a gyomot...Ez már egy kicsit sok volt nekem, és közöltem vele, hogy nem ez az Aupair feladata, mire az ő válasza az volt, ha gondolom, csinálhatjuk felesben, én pókhálózom, ő pedig dudvázik...
Belementem, tetszett az ötlet, hogy végre ő is csinálna valamit...
Ez a kis incidens pénteken történt amikor a gyerekek ismét palacsintát óhajtottak enni. Előrebocsátom, hogy magamon kívül (én ugyanis már eléggé unom a palacsintát) 7 embernek készítettem el immáron sokadjára...Ami mint kiderült feltűnt a kedves anyukának is, és FIGYELEM! A következőkkel állt elő a gyerekeknek...
-Gyerekek! Arra gondoltam, hogy valahogy meg kellene köszönni Julienak (itt ejtsd: Dzsuli, ez az új nevem, amit a héten adtak nekem), hogy mindig olyan kedves hozzátok és mindig finom palacsintát készít nektek. Arra gondoltam, hogy KISZEDHETNÉTEK HELYETTE A DUDVÁT a kövek közül, így megköszönhetnétek neki a fáradtságos munkáját...
Ez a mondata, a saját fiainak és 3 szomszéd kislánynak szólt...
Köpni nyelni nem tudtam, hogy hogy lehet egy ilyen rafinált és kényelmes egy nő...
Mert okéé, ha mondjuk a saját gyerekeinek azt mondja, csináljuk együtt, jó móka stb... De nem, még a szomszéd lányoknak is....
Hát igazán kíváncsi lettem volna rá, hogy mit szólt volna a lányok anyukája, ha mindezt látja, esetleg hallja...
A másik dolog, meg a kényelme...Ugyanis abban egyeztünk meg, hogy felét én felét ő...
Ugyebár én egyből gondoltam, hogy a dudva nem lesz kiszedve mert a gyerekek egyhamar ráunnak erre az egészre és szépen otthagyják majd...
És tessék így is történt... A dudva azóta is a kő között növekszik szépen lassan... Én pedig elterveztem, ha még egyszer megemlíti megmondom neki, hogy abban egyeztünk ki, hogy ő szedi a dudvát a kövek közül.
Következő sztorink a csigákkal történt. Clemi talált egy csigát, és játszott vele, mire nekem eszembe jutott, hogy talán jó ötlet lenne egy kis magyarosat bele vinni a dologba, így mondtam neki, hogy adja nekem ide a kis csigát, mert szeretnék neki mutatni valamit. Akkor éppen a csiga kint volt a házából én az ujjhegyemmel megérintettem a kis szemét és ugyebár mindenki tudja egyből visszahúzódott és ekkor jött a Csiga biga gyere ki... kezdetű magyar dalocska, amire a csiga kidugta fejét a házából. A gyerekek kerekre dülledt szemekkel nézték, mi az a "varázsszöveg" amit énekelek, amire a csiga kibújik a házából...Később pedig már németül próbálkoztunk meg ugyanezzel dalocskával...
Egy mókának jó volt!
Aztán eljött a szombat és szabadnapos voltam. Megbeszéltük K.-val, hogy kimegyek Ravensburgba, egy kicsit elkezdek a közlekedés szempontjából önnálósodni, és a terepet felfedezni, ugyanis novemberben végre megkezdődik a várva várt nyelvsuli, és addigra nem ártana ismernem a környéket.
Így is tettem, szombaton felpattantam az első buszra ami Bad Waldsee-ből Ravensburg felé tartott.
Csakhogy Ravensburgig nem jutottam el, mert Weingarten Charlotten Platznál (külvárosi rész) úgy döntöttem, hogy leszállok, és egy következő alkalommal tekintem meg a belvárost. Weingarten volt számomra EDDIG a kánaán mióta itt vagyok, ugyanis van Dm (amit otthon is imádok és ez itt még sokkal jobb) van egy csomó kajázda (meki, subway, burger king...) Müller, butikok tömkelege és még sorolhatnám...
Hát kell e ennél több egy lánynak? Mondanom sem kell majd egy teljes napot töltöttem nézelődéssel, vásárolgatással, kikapcsolódással, és nagyon jól éreztem magam... Jól esett kicsit kikapcsolódni. Bár igaz hullafáradtan érkeztem vissza, ráadásul a fejem is fájt, szóval hamar behuppantam az ágyamba, hogy kipihenjem fáradalmaimat...
Remélem sok ilyen nap lesz még, amikor intenzíven ki tudok kapcsolni...
Szurkoljatok, hogy a nőci baszogatásain kívül is történjenek velem izgalmas dolgok és akkor tudok írni hamarabb is...
XOXO: Dzsuli :D
A szokásos napi teendők elvégzése mellett a gyerekekkel egész jól kijövök mostanában.Alátámasztják ezt a következők. Egyik nap mikor elméletileg a német egység napja volt, a gyerekeknek ugyebár iskolaszüneti nap volt, így egy teljes szép napot tölthettünk együtt. Ezalatt az idő alatt a gyerekek összesen 11x szólítottak anyának, úgy, hogy az anyjuk a közelükben sem volt, és mikor ez a kis incidens először fordult elő, figyelmeztettem őket, hogy nem az anyjuk vagyok. Ezután nem tudom megmondani, hogy miért folytatták továbbra is, de jobb inkább ha bele sem gondolok...
Próbálok az anyukával is mindig egyezkedni, többé kevésbé sikerül is, bár néha eléggé furcsa feladatok teljesítését várja el tőlem, mint például azt, hogy pénteken le kellett pókhálóznom a házat kívülről...vagy a teraszon lévő kövek közül kellett volna kiszednem a gyomot...Ez már egy kicsit sok volt nekem, és közöltem vele, hogy nem ez az Aupair feladata, mire az ő válasza az volt, ha gondolom, csinálhatjuk felesben, én pókhálózom, ő pedig dudvázik...
Belementem, tetszett az ötlet, hogy végre ő is csinálna valamit...
Ez a kis incidens pénteken történt amikor a gyerekek ismét palacsintát óhajtottak enni. Előrebocsátom, hogy magamon kívül (én ugyanis már eléggé unom a palacsintát) 7 embernek készítettem el immáron sokadjára...Ami mint kiderült feltűnt a kedves anyukának is, és FIGYELEM! A következőkkel állt elő a gyerekeknek...
-Gyerekek! Arra gondoltam, hogy valahogy meg kellene köszönni Julienak (itt ejtsd: Dzsuli, ez az új nevem, amit a héten adtak nekem), hogy mindig olyan kedves hozzátok és mindig finom palacsintát készít nektek. Arra gondoltam, hogy KISZEDHETNÉTEK HELYETTE A DUDVÁT a kövek közül, így megköszönhetnétek neki a fáradtságos munkáját...
Ez a mondata, a saját fiainak és 3 szomszéd kislánynak szólt...
Köpni nyelni nem tudtam, hogy hogy lehet egy ilyen rafinált és kényelmes egy nő...
Mert okéé, ha mondjuk a saját gyerekeinek azt mondja, csináljuk együtt, jó móka stb... De nem, még a szomszéd lányoknak is....
Hát igazán kíváncsi lettem volna rá, hogy mit szólt volna a lányok anyukája, ha mindezt látja, esetleg hallja...
A másik dolog, meg a kényelme...Ugyanis abban egyeztünk meg, hogy felét én felét ő...
Ugyebár én egyből gondoltam, hogy a dudva nem lesz kiszedve mert a gyerekek egyhamar ráunnak erre az egészre és szépen otthagyják majd...
És tessék így is történt... A dudva azóta is a kő között növekszik szépen lassan... Én pedig elterveztem, ha még egyszer megemlíti megmondom neki, hogy abban egyeztünk ki, hogy ő szedi a dudvát a kövek közül.
Következő sztorink a csigákkal történt. Clemi talált egy csigát, és játszott vele, mire nekem eszembe jutott, hogy talán jó ötlet lenne egy kis magyarosat bele vinni a dologba, így mondtam neki, hogy adja nekem ide a kis csigát, mert szeretnék neki mutatni valamit. Akkor éppen a csiga kint volt a házából én az ujjhegyemmel megérintettem a kis szemét és ugyebár mindenki tudja egyből visszahúzódott és ekkor jött a Csiga biga gyere ki... kezdetű magyar dalocska, amire a csiga kidugta fejét a házából. A gyerekek kerekre dülledt szemekkel nézték, mi az a "varázsszöveg" amit énekelek, amire a csiga kibújik a házából...Később pedig már németül próbálkoztunk meg ugyanezzel dalocskával...
Egy mókának jó volt!
Aztán eljött a szombat és szabadnapos voltam. Megbeszéltük K.-val, hogy kimegyek Ravensburgba, egy kicsit elkezdek a közlekedés szempontjából önnálósodni, és a terepet felfedezni, ugyanis novemberben végre megkezdődik a várva várt nyelvsuli, és addigra nem ártana ismernem a környéket.
Így is tettem, szombaton felpattantam az első buszra ami Bad Waldsee-ből Ravensburg felé tartott.
Csakhogy Ravensburgig nem jutottam el, mert Weingarten Charlotten Platznál (külvárosi rész) úgy döntöttem, hogy leszállok, és egy következő alkalommal tekintem meg a belvárost. Weingarten volt számomra EDDIG a kánaán mióta itt vagyok, ugyanis van Dm (amit otthon is imádok és ez itt még sokkal jobb) van egy csomó kajázda (meki, subway, burger king...) Müller, butikok tömkelege és még sorolhatnám...
Hát kell e ennél több egy lánynak? Mondanom sem kell majd egy teljes napot töltöttem nézelődéssel, vásárolgatással, kikapcsolódással, és nagyon jól éreztem magam... Jól esett kicsit kikapcsolódni. Bár igaz hullafáradtan érkeztem vissza, ráadásul a fejem is fájt, szóval hamar behuppantam az ágyamba, hogy kipihenjem fáradalmaimat...
Remélem sok ilyen nap lesz még, amikor intenzíven ki tudok kapcsolni...
Szurkoljatok, hogy a nőci baszogatásain kívül is történjenek velem izgalmas dolgok és akkor tudok írni hamarabb is...
XOXO: Dzsuli :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)