utolsó munkanap

És megvan és igen letudtam és kibírtam és kitartottam!!!! Megvolt az utolsó munkanapom is persze 12,5 óra munkával, de túl vagyok rajta és ez a lényeg. Holnap várnak még rám a bőröndök, amik már amúgy be vannak pakolva félig és csak kis igazgatásra vágynak, egy remélhetőleg kellemes ebéd anyáékkal majd vacsora szintén velük és a két kis öreggel akiket még akkor ismertem meg, amikor a nővérem esküvőjére hazamentem. Egy bácsi és egy néni, nem házaspárok, szimpla nagyon kedves aranyos öreg nyugdíjasok, akik nem mellesleg nagyon jópofák! és hihetetlenül elkényeztetnek. Állandóan fagyiztatnak és étterembe kajáltatnak, ahol természetesen nem én fizetek. De holnap meghívtam őket egy utolsó közös vacsorára, nem árt ugyebár ápolni a külföldi kapcsolatokat:) A mai nap sem volt persze veszekedésektől mentes... De már egy megszoktam, kettő végeztem velük... Holnapután pedig végre eljön az én időm, a pihenés és család ideje! Szeretteim, barátaim, rokonaim várjatok haza!!!! Imádlak titeket!:) Millió csók és ölelés, most még Németországból!;)

Helyzetjelentés a pokolból...

Mint azt már mindenki tudja és szokásomhoz híven megint belenyúltam valami olyanba amit még utólag meg is bántam. Ez a család és az itt eltöltött lassan egy évem, mármint ami a családot illeti totális katasztrófa volt... Még 11 napig az is marad. Ami viszont Németországot és az ezzel kapcsolatos dolgokat illeti család nélkül nagyon is szép évnek mondhatom...

Most sincs könnyű dolgom, legalábbis ami az elmúlt 3 hetet illeti, ugyanis most pereskedünk...
Anyuka a gyerekekkel és Aupairrel(ha hajlandó lennék benne részt venni) az oldalán apuka ellen..
Két hete a gyámügyi hivatalból érkező nő felvette a vallomásunkat is az itteni dolgokkal kapcsolatosan...
Már akkor megvolt a vita köztem és K. közt, mert én semmiféleképpen nem szerettem volna belefolyni a családi dolgokba. Anyuka olyasmit vár el tőlem amit képtelen lennék megtenni. Azt szerette volna, hogy a gyámügyisnek meséljek olyan dolgokat amit ők a bíróságon mindent apuka ellen hozhatnak fel...A bibi ott kezdődik, hogy az apukával lévő kapcsolatom ha nagyon angolosan akarnék fogalmazni :

- Hi, How do you do?
-How do you do?   -ban ki is merül...

Effektíve nem fogok egy olyan ember ellen vallani akit még csak nem is ismerek, csak azért, hogy anyukának kényelmes legyen mindenféle szempontból...

Erre nem voltam tehát hajlandó, sőt nem is akartam bele menni ebbe az egész dologba, amit aztán a gyámügyisnek ki is fejtettem, de a végén csak meglettem kérdezve. Az egész annyira felháborító és kellemetlen számomra aki számára egyáltalán nem kellene, hogy az legyen, hogy az valami hihetetlen.

Hogy miért? Hát kezdjük ott, anyuka személyiségi jogaimat megsértve felvette telefonra a beszélgetésemet a nővel, annak ellenére, hogy az egész beszélgetés során az ajtónak támasztva a fülüket hallgatóztak a gyerekekkel együtt. Mikor vége volt  a beszélgetésnek és az ajtót nagy lendülettel kinyitottam(hisz tudtam, hogy lokátor módjára fog tapadni az ajtóra) miközben én még beszéltem, majdnem beestek, ami önmagában véve nem lett volna elég, tetőzte még az, hogy le lettem cseszve, meg nagyban nekem állt, hogy miért nem mondtam semmit rosszat az apukáról és miért csak a  nagyon minimálisat mondtam...
És neki teljesen olyan volt, mintha nem is mondtam volna semmit...

Hát azért mert ha  a dolgoknak ezen oldalát amelyiken mi vagyunk nézem, hát itt sem fenékig tejfel az élet... Anyuka ugyanis napjában többször le van hülye kurvázva és seggfejezve nem csak általam amellett, hogy a saját gyerekei ütik, verik, köpködik és hasonlók...
Szóval azért szerintem itt sincsen jobb helyük mint az apjuknál...

Vagy ha például azt nézem, hogy a gyereket télen kizárta, aki viszont mezítláb volt és kék lábbal,már már teljesen összefagyva vettem be a szobaablakomon, úgy hogy közben az ajtóm kulcsra volt zárva, mert nem tehettem volna meg...

És akkor elvárná tőlem, hogy valljak egy olyan ember ellen, akiről egy rossz szót nem tudok mondani...
Hát sajnálom, deNEM!!!! jobb lesz ha beletörődsz...

Na ugye elmúlt a "vallomás" napja is...
A gyámügyis pedig hálistennek megértette, hogy nem szeretnék semmibe sem belefolyni így nem írt rólam és a beszédemről semmit a bíróságnak szóló papírra..

Anyuka mihelyst ezt megtudta, rögtön írta nekem össze a több pontból álló cetlikéjét, amiből nekem levelet kellett volna formálnom, hogy a bíróságra magával vigye...nem beszélve arról, hogy a főbb pontok mind mind apuka ellen irányulnak és még csak egy lehelletnyit sem fedik a valóságot... NA NEEEEM!!!!

Aztán eljött a tegnap, amikor a tárgyalás volt, és mindent megtagadva persze semmit nem írtam le neki, már már azt hittem, hogy végre ki leszek hagyva egy olyan dologból amit Aupairként, úgy gondolom, egyáltalán NEM lenne KÖTELESSÉGEM átélni, persze anyuka ezt máshogy gondolja...

Ma megkaptam tőle, hogy a családom által manipulálva vagyok, nincsen önálló döntésem, véleményem és akaratom 22 évesen, a családomtól függök, olyan vagyok mint egy kisgyerek és nőjek már fel végre és vállaljam a felelősséget, mert ezt a levelet nekem kötelességem megírni, mert még mindig nem született bírói ítélet azzal kapcsolatosan, hogy a gyerekek hova és kivel költöznek... Ami nagyban az ÉN HIBÁM!!!!!

WAAAAAS???? MIIIII????

És ezzel beleröhögtem az arcába...
Amit aztán az a mondat követett, hogy amikor a nővéremnek az esküvője volt és nekem haza kellett rá utaznom, akkor ő miattam összeveszett a főnökével, mert nem tudott volna menni dolgozni, mert apukára nem akarta a gyerekeket hagyni, és neki itthon kellett akkor maradnia, hogy azt az egy hetet neki egyáltalán nem lett volna kötelessége ide adni, és mivel ő olyan rendes volt, hogy ezt ideadta, most én tartozom neki azzal, hogy megírom szépen azt a levelet, amit ő tőlem kér...
Mivel az egyáltalán nem nagy kérés, egyrészt mert kötelességem, hisz már egy éve velük élek, és ismerem a gyerekeket meg őt is, és neki rajtam kívül semmilyen támasza nincsen, mert én itt családtagként vagyok kezelve (URAMISTEN, JÉZUS KRISZTUS!!!!!!!!! Mikor voltam akként kezelve, mikor tegnap is mosogatás közben levágott az asztalra egy konzervet meg egy kg kenyeret és azt mondta hozzá, "itt az ebéded", ilyet én még a kutyámmal sem csinálok, akkor mi a francból beszél??????) mert ő nagyon is OK ember, ahogy ő mondaná, teljesen rendben van és én meg mennyire egy hálátlan szemét dög vagyok...blablabla....

Én meg mondtam neki, hogy a két dolog, már ami az esküvőt meg az apuka elleni vallomásomat illeti egyáltalán nem említhető egy fedél alatt...Úgyhogy  legyen szíves békén hagyni, erre le lettem megint szemetezve, még örüljek, hogy nem seggfejezve...

Annyira de annyira várom és szerintem  mindenki megérti miért is, azt a napot, amikor kilépek az ajtón és annyit mondok nekik TSCHÜSS, most már sajnos 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy egy könnycsepp nem sok annyit nem fogok tudni utánuk ejteni ...
Annyi rosszat kaptam tőlük,annyiszor fájt a fejem, nőtt ki ősz hajszálam miattuk, annyi kellemetlenebbnél kellemetlenebb dolgon kellett átmennem itt, hogy már nem is értem mi a francért nem hagytam itt őket a fenébe... Ez már szinte kínzás amit saját magammal csináltam itt miattuk...

És annak ellenére, hogy már tényleg csak egy pár napom van itt, még mindig engem kell bántani, csesztetni, rugdosni...

De nem baj, még kitartok itt pár napig, aztán viszlát hülye család...

Akartok nevetni? Szánalmas amit tett ez a k...a a múlt héten is...
Mondtam neki, hogy most már jó lenne, ha ideadná a fizetésemet, illetve a tartozását (igen az is van neki) a júliusi hónapra, mert szükségem lenne rá, levont 10 € azokért a poharakért amiket az itt töltött egy évem során eltörtem, mert sajnos nem kettő darab volt, na de nem is 10... Szánalmas... Nem mintha a pohár nem  fogyó eszköz lenne és nem történhetne meg bárkivel, aki valamit is csinál!!!!! Mert igen, ha valaki itt valamit is csinált, az én voltam, aki pedig valamit csinál az tud hibázni is, mert aki semmit nem csinál az persze, hogy a semmiből nem tud hibát véteni...
De ha ő elkérheti pofátlanul, rezzenéstelen arccal, gerinctelenséggel azt a pár €-t a poharakra, akkor én is kérem szépen az eltört pendrive-om árát amit ő tett tönkre!!!!

Már nem is csodálkozom az 53 lányon akiket befűzni próbál következő aupairnek miért mondják le sorba, pedig szegények még azt sem tudják mi vár rájuk.... De a lényeg, hogy az aupair ügynök már tisztában van azzal, hogy ez nem a legmegfelelőbb család egy fiatal lány számára! Remélem ha rajta múlik, nem fog szerződést adni nekik.
Remélem senki nem fog az én sorsomra kerülni.

De szerencsére rájöttem, hogy a lányok akik előttem voltak és mindegyiknek egytől egyig egy évre szóló szerződésük volt miért léptek le legkésőbb 3 hónap után...
Tehát K. akármennyire azt próbálja belém súlykolni velem van a baj és ő pedig teljesen Ok, valahogy nem fog neki sikerülni...

Pedig megmondom őszintén, volt, hogy tényleg elgondolkoztam rajta, hogy lehet velem van a baj...

Ti, hogy látjátok?

Alig várom az augusztus 20.-át!!!!!

Ma majdnem betört a fejem takarítás közben, mert a fejem az ablakkal találkozott és mit mondjak elsőre nem voltak valami szimpatikusak egymásnak, lehet a sebesség hátráltatta a barátságuk kialakulását. Ami annyiból lényeges, hogy a következő sztorit megértsétek.

Ma amúgy is csak fél napot kellett volna dolgoznom, mert tegnap is egy felet kellett, ma is mert a nő nem akart egy egész napot kiadni szabadnapnak, mert fél a saját gyerekeitől. Miután ez az incidens megtörtént, nos merészeltem volna! egy kicsit pihenni, az egy évig szóló állítólagos saját szobámhoz tartozó saját ágyamban. 

Mihelyt lefeküdtem az aupair(leendő, új, merthogy ez is az én feladatom) keresés után, 2 perc múlva rám tört a gyerek, hogy ő bizony tv-t akar nézni, és az anyja is beleegyezett. Nos mit csináljak én? Próbáltam elmagyarázni a gyereknek mennyire szédülök és hányingerem van a hatalmas ütéstől a fejemen amit egy gyönyörű szép pukli és néhány vércsepp kíséretében szereztem meg. Persze ezt ő nem volt hajlandó megérteni, sajnál meg minden de feküdjek az ő saját ágyába és pihenjek ott. Erre jön K. hogy jajj, mennyire sajnálja a fejemen azt  a puklit, de hagyjam már ugyan a gyerekeket tv-ni minimum fél óráig és utána mehetek vissza lefeküdni ha gondolom, addig meg kitakaríthatnám a konyhát, meg főzhetnék ha nem gond....

Mit csinál ilyenkor az aupair? Mondtam, h nem igazán örülök, mire meghúzta a vállát, és csak annyit mondott fél óra nem halok bele. Háromnegyed óra elteltével ismét először szépen, majd egyre mélyebb és erősebb hangon kérleltem a gyerekeket a szobám elhagyására, majd kihúztam a kábelt, mire le lettem disznózva, kurvázva és seggfejezve....  majd sikeresen kicipeltem a gyerekeket a szobámból, de míg az egyiket cipeltem, addig a másik szépen eltökítette a szobakulcsomat, ami alapjában véve nem lenne gond! De amint már látszik is, aludni nem lehet úgy, hogy ne nyissanak rám.

K. már megtanulta, h kopogjon mielőtt bejön, ez is beletelt majd fél évembe, de  a gyerekek egyszerűen nem értik meg. Mi lenne ha pucéron állnék egyszer előttük amikor be nyitnak a szobába? Vajon akkor tanulnának egy kis jó modort vagy sem?Ezek után még az egyik visszarohant és minden mozdítható dolgot amit csak lehetett szanaszét hányt a földön, ezzel persze megint nekem csinálva  a munkát... Hát baromi édesek, mondhatom....

Ja és arról nem is szólva, hogy a múlt héten hatalmas szájfertőzést kaptam a gyerek miatt, amikor az anyján akart bosszút állni és helyette az én fogkefémet használta arra, hogy a szappan, fogkrém, sampon, hajlakk és egyéb keverékével a falat dörzsölgesse. Arra ugyan volt esze, hogy kimossa a fogkefémet, de arra már nem, hogy ezt velem is közölje.  ÉS ami még ennél is felháborítóbb, az az, hogy a  10 eurós szájöblögetőre amit  a gyógyszertárban megvettem anyuka semmit nem szól, meg sem kérdezi, hogy fizesse e egyáltalán ki, mert az az ő kicsi fia miatt történt...Ja és hozzáteszem a gyerek azóta sem kért bocsánatot!!!Ami a minimum lett volna!!!!!!! Meddig fognak még elmenni? Meddig mehetnek egyáltalán egy egy idegen, mondhatni vendégmunkásként az országban élő emberrel? 


Ha valaki tudja a választ és jó tanáccsal szolgálna szeretettel várom, kérem ne kíméljetek!

Hogyan keressünk 45 perc alatt 20 eurót???

Mint azt már mindannyian olvastátok a blogomban, anyuka ahol csak tud ott használ ki...
EDDIG....
ÉS NEM TOVÁBB

Történt ugyanis, hogy eljött a jó idő... A tavasz pontosabban, amikor is az ablakpucolás ideje is, és természetesen ilyenkor nekem végig kell nyalnom az egész házat... mármint ami az ablakokat illeti.
De már, és ezt lehet meg is írtam az elején közöltem K.-val, hogy ebben a félévben nem játszunk olyat mint az előzőben, effektíve nem lesz hetente, kéthetente ablakpucolás. Erre jött a válasz, persze, de ez mind OSterhofenből jön... blablabla

Ez engem roppant nem érdekel....

Engem innentől kezdve senki nem fog hülyének nézni.

És azon a  héten amikor nyaralni mentünk és amúgy is elég sok dolgunk volt a nyaralás miatt anyuka bejelentette, hogy ablakpucolás, de csak a nappaliban...

Én meg kapásból: rendben, 20 euró...

Anyuka nagy szemekkel nézett, de nem érdekelt. Igaz meg is kaptam anyától, hogy máskor az egész házért egy forintot sem kérek, most meg a nappalira 20 eurót, de ami sok az sok!!!

Így legközelebb kétszer meggondolja, kér e majd ablakpucolást!

rizs, kávé, bicikli...

Amint már említettem, a nőci kötözködései határtalanok, néha egy két nagyobb beszólásom után abbahagyja vagy ami rosszabb, csak visszavesz a tempóból, de mivel -szerény véleményem szerint, és édesanyám megérzése alapján is- közeleg a húsvét, amikor én otthon leszek (igaz csak egy rövidke látogatás erejéig, pár napra), ő meg itt, egyes egyedül a két gyerekkel, pótanyci és házvezetőnő nélkül... Effektíve előre látja sanyarú sorsát! És megkezdte újabb kötözködéseit, azaz amibe nem tudna egyébként, már abba is beleköt.

Történt a minap ez például a rizs főzésekor is...

Mivel villanytűzhelyünk van, ami annyira nagyon nem melegít (legalábbis itt nem!) gyorsan és nem főz olyan gyorsasággal mint a gáztűzhely, ezért 9-es fokozaton kezdtem hozzá a rizs megfőzésének, kellő forróság után pedig természetesen lejjebb vettem a fokozatszámot 5-re....Szépen rotyogott magának a rizsem, nem túl gyorsan de nem is lassan, szóval olyan szépen... mint otthon a gáztűzhelynél, amikor anyuka elkezd velem hatalmas erőkkel ordítani és vergődni a rizses edény társaságában (ő szegény csak az áldozat volt velem együtt...), hogy kifőzöm a rizsből mind azt a rengeteg vitamint ami benne van...

Hát képzelhetitek...
Sajnos ezt már nem bírtam nevetés nélkül, elfordulni pedig nem volt időm, így hát mind a 32 fogam társaságában egyenest a képébe vigyorogtam, amitől ő természetesen (hiszen ezt már édesanyámnál tökélyre fejlesztettem ezt a technikát) a plafonon volt, hogy hogyan merészelem őt kinevetni?! Valamint miután kellőképpen lehiggadt, a következő kérdést szegezte nekem: Miért nem olvasod el az utasítást, mielőtt megfőznéd, ha nem tudod, hogy kell rizset főzni?
- Azért mert úgy gondolom nem kell mindent leírás alapján csinálni...

De hát mit várjak egy nőtől, akinek a menstruációja idején a fürdőszoba tükrére van kifüggesztve a tampon felhelyezési utasítása, és azon az 5 napon keresztül mi is tanulmányozhatjuk, ha eddig még tapasztalatlanok lennék ezen a téren....

Így hát nem is csodálom, hogy a gyerekek egyik kedvenc elfoglaltsága közé tartozik, hogy  a tampont vízzel feltöltik, majd azzal dobálóznak a lakásban majdhogynem minden este, míg meg nem unják...


Tegnap a nagy házimunkák után, jön ugyanis a tavasz, és ablakot kell pucolni, kimentem kiszellőztetni a fejemet. Út közben találkoztam a  szomszédasszonnyal, aki nagyon szimpatikus lengyel nőci, szegény most válik a férjétől, és 3 gyereke van: Sekie, Natalie, és egy fiú, akinek a nevét nem tudom...
Megkérdezte tőlem, hogy hogy vagyok, minden rendben van e?
Én persze nem akartam panaszkodni, nehogy az anyuka fülébe jusson (ugyanis mostanában ez a fixaideája, hogy, kibeszélem őt a háta mögött, és mit gondolhatnak róla az emberek, hiszen itt mindenki ismer mindenkit...), mire Margarheta eléggé kétkedő fejjel nézett vissza rám, és megkérdezte, tényleg jól vagy? Úgy látom mostanában, nem igazán a hatáskörödnek megfelelő munkát végzel... Nem akarsz átjönni valamikor kávézni? Beszélgethetnénk kicsit!

Szóval K. ezúton jelzem feléd, hogy jobb viszonyban vagyok a szomszédasszonyoddal mint azt te gondolnád, és nem kell nekem ahhoz panaszkodnom másnak, hogy észrevegyék, nem éppen azt a munkát végzem amiért idejöttem....
Azt hiszem ez nem engem minősít...

Mint ahogy az sem, amit ma a kerékpár szaküzletben tett velem...

Tegnap este óta, (pontosabban már tavaly augusztus vége óta) hallom, hogy szükségem lesz egy biciklire és majd valamikor elmegyünk venni, és már odáig is eljutottunk hihetetlen gyorsasággal, hogy végre elment K. biciklinézőbe... amit az este közölt is velem, hogy ma végre én is megnézhetem a biciklimet...

Eddig ugyanis azért nem vettünk, mert anyuka szerint itt egy jó bicikli 1000 euróba is belekerül, amire neki gyűjtenie kell még a pénzt a sok más kiadás mellett...

Szóval az egész úgy történt, hogy ma már nagyon izgatottan keltem az új biciklim gondolatán, és alig vártam, hogy megcsodálhassam új társamat, aki kíséretében csodálatos barangolásokat és biciklitúrákat fogok tenni a fiúkkal együtt... Elmentünk anyukával a közeli kerékpár kereskedésbe, ahol a férfi, már a belépésem pillanatában mosollyal köszöntött, anyuka pedig mosolyogva közölte ővele, hogy igen ő-azaz, én- vagyok az óper akiről beszélt és akinek szüksége lesz a biciklire, amit már megbeszéltek. Reményekkel teli mosollyal köszöntöttem, hisz már alig vártam, hogy láthassam az új csodát, amit hamarosan megmutat számomra.

Háááát tényleg egy csoda volt, ugyanis úgy hanyatt vágtam magam, hogy nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek, hiszen azt hittem, hogy ez a bicikli fajta már régen kihalt még nagyanyámék idejében... De nem! Még van belőle pár ritka darab! Igaz ruhaszárító csipesz tartotta a féket, illetve az egyik kerekének a pedálját majd el hagyja az ember...de a fő, hogy pár ritka példányt még sikerült félretenni a szakembereknek, és továbbörökíthetik ezt a csodát 2-3 generációnyival későbbre is...

Bár azt hittem mentem a föld alá süllyedek, hogy anyuka miket meg nem tesz velem, és hogy leszégyenít mások előtt,akik a 300-400 eurós bicikliket nézegették,(hozzáteszem az enyémét durván 30 eurót kérnek, amire anyuka nagyon nagyon! szívta a kicsi fogát...) hazafelé közöltem vele, úgy érzem nem ez a számomra megfelelő bicikli, ezzel ugyanis még nagymamám is lehagyna sétálva, akiről mint tudjuk, nem egy atléta...nem hogy a gyerekek...

Sebaj! Majd nézünk másik bicikli után.....

Visszatértem!

Megkaptam a letolást kedves Ildi au-pair kolleginától, hogy az új év első bejegyzése volt talán az utolsó is?!, és  nem bánná, ha néha hallana felőlem.

Hát tessék visszatérek...

Gondolom a hazatérésem és panaszkodásaim után a legtöbben arra lennétek kíváncsiak, hogy változott e a helyzet a hülyeség fronton... Mivel azt, hogy  a hülyeség határtalan előttem már többen is megállapították, ezért sajnos azzal a rossz hírrel kell szolgálnom, hogy helyzetem változatlannak mutatkozik.

De! és ami számomra nagyon fontos, a házimunka terén igyekszem minimálisat alkotni, ami napi 5 órát foglal körülbelül magába, de hát mégsem 8-9 a napi 10-11 órányi munkanapból... Szóval azért ez már szerintem jobb mint a semmi...
Elvégzem én a feladatomat de csak szépen pianóban. Igyekszem minél többet a gyerekekkel lenni, amit anyuka néha hagy néha nem. A viszonyunk a gyerekekkel elég jó mostanában, anyukával azonban épp ellenkezőleg. Sokat is vitatkozunk emiatt, ugyanis azt hiszi, csak Ő a rossz... Hát .... nem én mondtam...

Folyamatosan kapom a lecseszéseket, hogy ezt ne tegyem a gyerekekkel meg azt ne tegyem a gyerekekkel mert akkor én leszek a jó, ő meg a rossz mindig... De hát mit csináljak, ha a gyerekek könyörögnek értem...

Anyuka egy ideje kiesett a kis kosárból, ahova kézzel lábbal igyekszik visszajutni, több kevesebb sikerrel...
Az egészben csak az az egy idegesítő, hogy folyamatosan ellentmond saját magának is, ezért a gyerekek nem tudják hova tenni a viselkedését, és egyszerűen nem tudják komolyan venni...Meg kell, hogy mondjam én sem. Amit ma közöltem vele is... Erre megkaptam, hogy én sem csinálom ám jobban mint ő, annyi különbséggel, hogy ő féltékeny erre a semmire is (amit én sem csinálok jobban mint ő, mint tudjuk...), és mindezek mellett hozzá kell tennem nem én vagyok a gyerekek anyukája! Igaz többet nevelem  őket és gondoskodom róluk egy nap alatt mint ő egy év alatt, de szerinte ez így van rendjén, mivel neki meg kell őriznie mentális egészségét... amit már szerintem régen elvesztett....

Mentális egészségről legyen szólva, mint már sokótoknak elmeséltem anyuka egy hónapban max 9 napot dolgozik, ebből minimum 4-et le is mond folyamatosan, csakhogy a mentális egészségét fent tartsa..
Ez történt a héten is, amikor az éjszakai műszak helyett nappalra kellett volna mennie dolgozni, egy új pácienshez, aki 2 éves és lélegeztető gépen van. Mindent lefixáltak, ami hozzáteszem 3 napba bele is telt, természetesen én is fel voltam készítve a feladatra miszerint 5-kor kell kelnem 3 napon át és a gyerekeket útnak kell indítanom a suliba, mert neki legkésőbb 6 órakor el kell itthonról indulnia. Én jó au-pairhez illően 5 órakor ki is pattantam az ágyból, hogy minden flottul menjen a gyerekekkel, majd anyuka fél 6-kor kimászik a szobájából és közli velem, hogy én nem képes dolgozni menni, mert ő nagyon fáradt... Hozzá kell tennem, előző este 20-kor elment lefeküdni és másnap reggel 5-ig nem bírta magát kipihenni... Túl stresszes számára az egész élet! Ez a nagy igazság...

De hol van a darwini evolúció elmélet, melyben a szelektálódásra helyeződik a hangsúly, kérdem én?Miszerint csak az a faj bizonyul életrevalónak, amely képes alkalmazkodni más-más környezethez, új és új életfeltételekhez?

Eszerint az elmélet szerint ennek a nőnek már réges régen ki kellett volna esni az ÉLET nevezetű társasjátékból....

Na de hagyjuk is, ne fecséreljem az időmet egy olyan nőre, aki azt sem tudja, hogy a 7-et mennyivel kell megszoroznunk ahhoz, hogy 56-ot kapjunk... (Történt ugyanis, hogy a minap, a konyhába belépve, teljesen megrémült arca találtam K. személyében. Kérdeztem, mi a gond, mire kétségbeesett fejjel nyújtja át nekem, a gyerekek matematika háziját, és hozzáteszi, ez a feladat még neki is túl bonyolult nem hogy az ő két okos! gyerekének...)

A gyerekekről: továbbra is pimaszok, szemtelenek, tiszteletlenek, amit én a nevelés hiányának tudok be, tehát nem hibáztatom őket, egyszerűen csak megpróbálok jobban odafigyelni rájuk. 

És egyetlen egy jó dolog, vagyis inkább kettő még a végére:
1. Újra indult a nyelvsuli, jó kis csapatunk van, élvezem továbbra is... 
2. Nemsokára húsvét és megyek haza (és most igyekszem nem belegondolni abba, milyen keveset leszek otthon... Egyszerűen csak örülni annak, hogy jön a húsvét....)


Remélem sokatok igényét kielégítettem azzal, hogy újra jelentkezek a blogomon keresztül, igyekszem mostmár egyre többet írni majd nektek... És köszönöm Ildinek a noszogatását, nélküle lehet, még egy darabig nem hallottatok volna rólam, ugyanis nem szeretném, ha állandóan csak a panaszkodásaimat hallanátok... 

Puszilok, ölelek minden kedves blogolvasót!

Az új év első bejegyzése

Avagy a visszatérés pillanatai...

Ezennel már 2013-at írunk. A csodálatos szabim után, amit természetes a családommal, szeretteimmel éltem át, vissza kellett indulnom Németországba.

Könnyektől egyáltalán nem mentes búcsú után Győrben átszálltam másodunokatesóm kocsijába 7-én, hogy a hőn áhított családommal éljem, házimunkáktól nem mentes mindennapjaim...

Alapjában véve Németországgal nem lenne semmi bajom. A környék szép, az emberek barátságosak, tisztelet a kivételnek, amit miért is ne az én főnökasszonyom testesítene meg. De, hogy a lényegre térjek, tárt karokkal fogadtak, mindenki, kivétel nélkül a nyakamba ugrott, anyuka is... Persze én rá számítottam a leginkább. Ami meglepett visszatérésem pillanatában az az volt, hogy nem várt olyan óriási káosz amire számítottam. Persze mindenre fel kell készülni alapon én már a legrosszabbakat tervezgettem a kis agyamban, hogy mi fog rám várni mikor visszaérek, de kellemes meglepetésemre, úgy ahogy rend fogadott.

Mégis csak leszűrték a kis levelem lényegét, miszerint, arra kértem őket, hogy azért mégse várjon rám óriási káosz mire visszatérek... 

Na de, hogy poéntól sem mentesen kezdjem az új évet, és megmosolyogtassam kedves olvasóimat elmesélem, hogy anyuka hazautazásom előtt 4 nappal bocsánatot kért amiért nem lesz ideje becsomagolni a karácsonyi ajándékomat addig mire hazamegyek, ezért majd ha vissza jövök megkapom... Hát gondoltam oké, nekem végülis annyira nem fontos, se nem oszt, se nem szoroz... De ami ezután várt rám arra nem számítottam... Visszajöttem, ugye elmúlt már karácsony, csak hogy anyukának szegénynek még mindig nem volt ideje becsomagolni az ajándékomat, így azzal fogadott, hogy reméli nem haragszom, de arra gondolt, mivel úgyis január végén van a szülinapom ezért majd megkapom akkor az ajándékom...

Kedves K., nem gond, annyira úgysem vagyok rászorulva az ajándékodra, hagyj magadnak időt nyugodtan!