Még mindig nincs December...

Az utóbbi napokban egyre türelmetlenebb és idegesebb, ezáltal persze feszültebb is vagyok, ugyanis úgy érzem már sosem lesz December... Már erre várok már vagy 3 hónapja, és minél jobban szeretném már, hogy itt legyen, annál messzebbnek tűnik...

Lehet ebben egyébként közre játszik az is, hogy K. mostanában mindig csak hibákat mondogatja, amiket hihetetlen módon csak ő lát meg! Senki más...

A gyerekekkel mostanában nagyon jól kijövök, szinte kivétel nélkül hallgatnak rám, de azért vannak még pillanatok amikor nem ér a szavam semmit, de szerencsére egyre ritkábban...

B. mostanában önszántából halmoz el a puszijaival és az öleléseivel, ami nekem nagyon nincsen ellenemre, ugyanis megfogadtam, mielőtt hazamegyek ezt a kis sza...st, is magamba "bolondítom"....
Hát eddig úgy néz ki sikerülni fog, de nem akarom nagyon elkiabálni...
Bár vannak pillanatok, amikor úgy érzem, meg tudnám zabálni, például amikor evés közben elkezdi simogatni, meg puszilgatni a kezem...Na, na vélemény???

Ma van C. névnapja, már egy hónappal ezelőtt megvettem neki az ajándékát, egy Garfield-os könyvet, egy csokit és egy szerencsekövet, B.-nek pedig, hogy azért ő se maradjon ki, vettem egy szerencsekövet és egy csokit is... Ennyire futja ugyanis az Aupair fizetésből...

Szóval ma elvileg ünnepeltünk volna, ehhez képest, (és Ildi, mostmár értem a felháborodásod, hogy lemaradtál a képekről...)anyuka pofátlansága és bunkósága a csillagos egeket veri...

Példának okáért, megebédeltünk, eztán nekem ki kellett menni az étkezőből, hogy ők együtt ünnepelhessenek, de előtte ugyan csináljak már a fényképezőmmel róluk képet, majd küldjem el neki e-mailben, először természetesen rábólintottam, nagy naívan hiszen azt hittem, utána ő csinál a gyerekekkel meg velem az én saját fényképezőmmel képet, de nem, úgy látszik azt az embert nem akarja megörökíteni a gyerekeivel együtt, aki a kaját az asztalukra teszi, aki kinyalja a gyerekei és az ő fenekét, mos, takarít rájuk stb... Szóval már kezd elegem lenni, és már olykor a kiutat keresem, és arra gondolok, ennél már minden csak jobb lehet...

Jut eszembe fizetés... Járok nyelviskolába... ami miatt folyamatosan megkapom azt, hogy nem vagyok elég hálás a szüleimmel együtt!!!! anyukának, miért fizeti a nyelviskolát, holott ez nem lenne neki muszáj....

Ezerszer elmagyaráztam neki, hogy az új törvény amire ő mindig hagyatkozik, az később született meg, mint amikor mi a szerződést aláírtuk, amiben ő vállalta a nyelviskola fizetését, abban az esetben, ha a bérletet én állom...gyengeelméjű...

Ezenkívül kívül minden egyes nap meglep valami kis aprósággal....
A múlt héten például azzal, hogy nem dolgozok heti 2 nap, ami a hétfőt és a csütörtököt illeti napi 7 órát, úgyhogy azt találta ki, hogy egy héten csak 1 nap szabadnapot kapok... Ebben a pillanatban azt hittem az arcába borítom a forró teát a kezemből...

De csak higgadtan megkérdeztem, tessék, jól hallok? És amikor reggel fél 7-től este 9-ig vagyok a gyerekekkel kaja és minden egyéb elfoglaltságot illetően 1 max 1.5 óra szünettel akkor hány órát dolgozom?

Jó lenne azért, ha néha ebbe is belegondolna!

Közöltem vele, hogy nekem mindenképpen szükségem van a 2 szabadnapra, mert egyrészt így egyeztünk meg, másrészt nekem is van magánéletem (amit itt abszolút nem érzek, csak szeretnék..., ugyanis a gyerekek ha hétvégén az én szabadnapomon tv-t akarnak nézni és én a szobában vagyok, hát simán betolják a  pofijukat, az anyjukkal együtt és nem igazán zavartatják magukat) illetve egyéb elfoglaltságom.... Például a nyelviskolába való készülés... Soha nem kapok szünetet hogy tanuljak vagy hasonlók, este 21; 22 néha van, hogy korábban, amikor végzek... A többit oldjam meg magamtól...

Végül abban egyeztünk meg, hogy egyik héten amikor  a gyerekek itt vannak, akkor csak 1 szabadnapot kapok, amikor pedig az apjuknál akkor kettőt...

Tehát szerintem érthető miért is várom annyira a karácsonyt, és miért van gyomoridegem amikor csak belekezdünk egy témába....

Nyelviskola: (Már gondolom nagyon várjátok, hogy erről is írjak, hát tessék)
Bilal (török származású tanár) közölte velem már az első órán, hogy szerinte én eltévesztettem a csoportot, mert az a szint amin én állok, nem az a szint amin jelen pillanatban részt veszek. Mondtam neki, hogy tisztában vagyok vele, de K. ebbe a csoportba iratot be mivel amit ő akart az szerinte túl nehéz lenne nekem,  így hát majd jövőre...

Pár perc diskurzus után azt találta ki Bilal, hogy beszél a nyelvsuli igazgatójával, hogy hallgasson meg és tegyen át egy másik csoportba...Csak sajnos az igazgató annyira elfoglalt, hogy azóta a 4. óránál járunk és még mindig az alapozó csoportot gazdagítom...És összesen lesz 12 alkalom...

És végül az utolsó és egyben állandó gondolatomat szeretném veletek megosztani....
HAZA AKAROK MENNI!!!!!

Mostanában úton útfélen mindenről eszembe jut a családom, a barátom, a barátaim, a kutyáim és minden ami az OTTHON-t jelenti számomra....

Ezért talán nem is kell csodálkozni, ha azt mondom, hogy a ruháim nagy része amit hazaviszek, már régen a bőröndöm fenekén csücsül...A karácsonyi apróságok nagy részét már megvásároltam a családomnak (és most itt kérek elnézést minden barátnőmtől, aki várja, hogy hazaérjek, hogy az ajándékozásos megemlékezéses, apróságos dolog, majd a végleges hazamenetelemkor lesz), már leszerveztem a hazautamat és hasonlók, tehát felőlem már most ebben a másodpercben indulhatnánk... Csak hát az idő csak nem akar telni...

Van, hogy nagyon elkeseredem, már álmomban érzem az OTTHON melegét, a családtagjaim szeretetét, a kutyusaim puha bőrét ( a minap azt álmodtam, hogy Hutchika és Bellcsike úgy megpuszilgatot, hogy csöpögtem a nyálban), van, hogy azt halucinálom este, hogy a saját ágyamban fekszem és hasonló őrült dolgok... Lehet nevetni, de ezt az érzést szavakkal nem tudom elmondani... És sajnos egy valami nagyon igaz, amit én csak most láttam be, (habár mindig is gondoltam és tiszteltem a családomat), a CSALÁD PÓTOLHATATLAN!!!!!

Lehet vagyonod, költheted a pénzt agyba főbe, lehetnek barátaid, szomszédaid, ismerőseid, de egy valamit semmi de semmi nem tud pótolni, az pedig a CSALÁD-od....

A legboldogabb napok és azok után...

Tudom, nem kezdhetem minden blogbejegyzésemet annak magyarázatával, hogy miért nem írtam már régóta, most nem is ez a célom, de már nagyon sokan nyaggatnak, hogy folytassam, így hát félreteszem fáradtságom és írok azoknak akiket még mindig kitartóan érdekel mi újság velem a "nagyvilágban".

Október utolsó hétfőjén kaptam egy telefonhívást édesanyám unokatestvérétől, hogy azon a héten péntek, szombat feltétlenül szabadnak kell lennem, mert van számomra egy meglepetése.

Nagy nehezen sikerült a szabadnapjaimat pont arra  a két napra időzítenem... De ahogy teltek a napok egyre csak aggódtam, mert nem tudtam Janikát utolérni sehol és fixálni vele a dolgokat...

Csütörtök este még lázasan és aggodalommal teli beszéltem a szüleimmel skypeon és panaszkodtam nekik, hogy azóta még nem beszéltem az unokatestvéremmel így körülbelül azt sem tudom, hogy hány órakor indulunk majd vagy egyáltalán megyünk e még...

Péntek reggel 9 órakor kaptam a telefonhívást Janikától, hogy kint vár engem a parkolóban... Gyorsan összeszedtem hát magam és nekivágtam a miniszabimnak....

Azonban mikor a parkolóhoz értem nem az édesanyám unokatestvére várt rám, hanem a családom...
Azt hittem mentem kiugrik a szívem a helyéről, úgy remegtem az örömtől, hogy azt hittem menten elájulok, ilyen boldog nagyon régóta nem voltam...

-Tehát a szüleim, akikkel még este skypeoltam és már pizsamában voltak, azután indultak, miután elköszöntünk egymástól, nehogy véletlenül kitudódjon vagy megsejtsek valamit az egészből... Egy jó pár ember tudott még erről a kis tervükről, de valahogyan nem tudtam rájönni semmire. Így ezúton is köszönöm mindenkinek édesanyám nevében, hogy nem árulták el a meglepetését.-

Megölelgettem, megpuszilgattam hát gyorsan őket és útnak indultunk a közeli Wolfegg-be, hogy végre együtt lehessünk:) Jókat ettünk, ittunk, kacarásztunk, kirándultunk, egyszóval fergeteges hétvégém volt, amit tuti sosem fogok elfeledni... Már korábban is hálás voltam azért amiért "jófej" szüleim vannak, és most nem akarok nyalisnak és sztereotípnak tűnni, de tényleg... Ők ketten, bármit megtennének értem, most már  érzem...

További fényképekért katt: Facebook, Julieta Ráb névtelen album...

És akkor most egy kicsit a mostani helyzetekről, ami úgy említésre érdemes...

Egyik nap fejemhez vágta anyuka, hogy fáradtnak tűnök, rossz a kedvem, és ezt nem engedhetem meg magamnak... Na ekkor kiakadtam, és közöltem vele, hogy én is ember vagyok és ugyanúgy ahogyan neki is vannak rosszabb és jobb napjaim is, és ez természetes nem csak nálam, hanem minden embernél...

Effektíve nem csak ő lehet fáradt!!!!!És ezek után azt is elmondtam neki, ha ez nem tetszik neki, akkor karácsony után nem kötelező nekem visszajönnöm... És innentől kezdve minden nap  szinte könyörög nekem, hogy jöjjek vissza és szüksége van rám...

Hát kedves K., ha ez valóban így van, akkor nagyon szedd össze magad és éreztesd is velem, hogy fontos vagyok...A magad érdekében...

És akkor még egy mai sztori mielőtt álomra hajtanám fejem...
Ma indulnék a szomszéd házba kiteríteni a ruhákat, anyuka pedig épp elment a városba vásárolni és fejet szellőztetni, mikor is észreveszem, hogy csöngetnek...
A házmester vagy háztulajdonos volt az, nem tudom pontosan melyik de nem is ez a lényeg...hanem a következő párbeszéd:
-Hallo, megszeretném kérdezni volt e már ma a  festő?
-Tudtommal még nem...
-És K. itthon van?
-Nincs, és mondani akartam hogy nincs itt senki, de hirtelen 3 mp erejéig (szégyen nem szégyen) nem jutott eszembe a "senki" szó németül, előfordul ez a magyarban is, de nem csak velem...
És ezután megkérdzete:
-Honnan jössz?
-Magyarországról
-Magyarországról??????????
-Igen...
és a következő mondat már magyarul hangzott:
-Miért nem szóltál korábban beszélhettünk volna magyarul is...

Hát azt hittem menten a nyakába ugrok annyira megörültem neki...  Végre valaki a közelben akivel néha ha összefutok tudok beszélgetni...Nagyon boldog voltam...

2012. 10. 27. Az első hóesés

Csütörtök reggel, amikor is anyuka helyett én rendeztem a gyerekeket a szokásos reggeli feladatok elvégzése mellett, kitaláltuk, hogy most már lassan eléggé téli hangulatunk kezd lenni és mi lenne, ha rákoncentrálnánk egy kicsit a télre, rajzzal és hasonló kreatív, szép dolgok készítésével...

Amint meghoztuk ezt az ötletünket a fiúkkal, abban a másodpercben el is vetettük, ugyanis még a Halloween sem múlt el, vagyis még mindig nincs itt az ideje a téli dekorációk elkészítésének...

Így annyiban maradtunk, hogy készítünk néhány halloween-i rajzot addig amíg anyuka nem hajlandó venni két db tököt, hogy végre tököt is faraghassunk...

                                                                         B. rajzocskája...

                                                                        C. rajzocskája...

                                                                      J. rajzocskája...

Amíg a rajzokat készítettük végig azt beszéltük, hogy milyen jó lenne, ha végre le esne az első hó, és mennyi mindent csinálhatnánk...

Nos és amint már a kedves facebook ismerőseim láthatták... Egy nappal később le is esett az első hó...
Tehát mégsem volt annyira alaptalan a már elvetett ötletünk..

2012. 10. 28. Amikor Te még mindig próbálsz megfelelni, és még mindig Te vagy a hibás mindenért...

Igen kedves Olvasók, nem kell csodálkozni a dátumon, nem írtam el. A múlt hét csütörtökön ugyanis történt valami olyan amit szeretnék nektek elmeséli...

A szokásos cseszegetéseken kívül, nekem állt K., hogy a korábban már megbeszélteket módosítani szeretné. Ez vonatkozott a halrudacska megsütésére amit egy héten kétszer csinálok. Korábban azt mondta nekem 6-8 percnél semmiképpen nem süthetem tovább... De a legjobb az lenne, ha csak 7 percig sütném...
Majd körülbelül 3 hétig ettük a 7 percig sütött halrudakat, és aznap reggel nekem állt, hogy mutassam meg neki, hogy szoktam sütni, mert valami nem stimmel, és szalmonella fertőzést fogunk kapni...Mindezt halál komoly arckifejezéssel...

Hát mit ne mondjak... Köpni, nyelni nem tudtam... Ő mondta, hogy 7 percig süthetem csak, majd még neki áll feljebb... Megmutattam neki és módosított a tervén, miszerint a halrudakat nem 7 percig hanem inkább 10-12 percig kell sütni és az sem mindegy, hogy az elektromos gázsütő, hanyas fokján... 5-sön legfeljebb 6-oson, de a legjobb az lenne, ha magamtól találnám el, és persze az eredmény legyen tökéletes!

Gondolom mondanom sem kell innentől kezdve mennyire el volt cseszve a napom... De "hálisten" a cseszegetésből a nőnek kifogyhatatlan az erszénye...

És még ezen a napom, hogy azért ellentmondásoktól sem legyünk sosem mentesek, ebédnél, azt ecsetelgette, hogy mennyire szuper vagyok, milyen jól főzök és milyen jól kijövünk a gyerekekkel...
Hát K. sajnálom, de eléggé átlátszó volt ez a cseszegetésed után közvetlen 2 órával...

Majd beszélgettünk a karácsonyról, és amikor elmeséltem neki, hogy nekem valóban Urlaub lesz az otthon lét, és már számolom visszafelé a napokat, azóta mióta itt vagyok...A következő mondatok hangzottak el a száján:
" De ugye visszajössz? Vissza kell jönnöd!!!" - És mindezt kétségbeesett fejjel alá támasztva...

Az én válaszom meg erre csak annyi volt:
" Igen, mindenképp vissza kell jönnöm..."- hozzágondolva, ha mást nem, a cuccaimért...

2012. 10. 19. Rám miért nem tudtok úgy hallgatni mint Julie-ra?

Szerda este (értsd fél 12 tájékán) kopognak az ajtómon....
Ez már lassan megszokott, ugyanis a fiúk szobáját mint már korábban említettem szétverték és most az én szobámban van az a szekrény amiben a gyerekek legtöbb ruhája megtalálható...
Gondolkodtam már az elején közlöm anyukával, hogy minden este vegye ki a gyerekeknek szükséges dolgokat, hogy 6 órakor ne arra kelljen kelnem, hogy már megint elfelejtett valamit...
Hát sajnos ez eddig nem sokszor jött össze, de szerintem már direkt csinálja...
Csak azért is, mert ha ő nem alhat, miért aludjak én alapon???
De ez a kopogás most kivételesen másabb volt...
Másabb és rosszabb mint gondolnánk...

A lényeg az volt, hogy a 11 óra óta megállás nélkül csörgő telefon, amire csak én lettem figyelmes, mert a többiek már akkor az igazak álmát aludták, kiderült hogy K. munkaadója, aki afelől érdeklődik, hogy miért nem ment aznap éjszaka K. dolgozni... Tehát miután a 20. telefoncsörgésre hajlandó  volt anyuka felkelni, hogy ugyan már ki lehet az a bunkó aki éjszaka zavarja őt az alvásában, és nem tudja, hogy neki ez mennyire fontos...Nos és ekkor jöttem én...

K. kétségbeesetten újságolja, hogy neki most menni kell dolgozni, effektíve én indítom útnak a gyerekeket másnap reggel... És korán kell kelnem készüljek... Abba a másodpercbe a kezembe nyomott egy órát és azt
mondta beállítottam neked pontosan fél 6-ra...

Az a pontosan fél 6 5:25 percet jelentett...
Biztos ami biztos el ne aludjak, mert a gyerekeknek 8:20-ra a suliban kell lenni, ami busszal tőlünk kb 8 percre van... És ráadásul nekem nem kell őket az iskoláig kísérni, csak a buszmegállóig, ami pedig a házunk előtt van...

Nem gond... Biztos ami biztos kelljen az óper fél 6-kor! Nehogy lekéssen valamiről és meglegyen a kellő óraszáma, amit megérkezése óta minden áldott nap túlteljesít...

Felkeltem, szépen elkészítettem a gyerkőcök reggelijét, majd felkeltettem őket, elmeséltem nekik a szitut, megreggeliztünk, fogat mostunk, mosakodtunk felöltöztünk, és mindezt ordibálásoktól mentesen, nyugodtan, jó kedvvel...

Komolyan felötlik bennem a kérdés, hogy mit tud K. minden reggel ordítani a gyerekeivel, mikor egy idegennek úgymond abszolút szót fogadnak...

Aztán este a szokásos módon a gyerekeket készítjük a lefektetéshez, anyuka ismét csak türelmetlen és a következő mondat hangzik el a szájából, természetesen németül:

- Miért nem tudtok nekem is szót fogadni mint Julie-nak?

Nos egy pillanatig elgondolkoztam én is ezen a kérdésen, aztán valahogy arra jutottam, hogy "Ugyan már K. biztosan tudni akarod a választ? Szerintem mindenki jobban járna, ha ennek kiderítésével nem foglalkoznánk..."

2012. 10. 10. Alles ok, Julieta? NEIN!!!!!

Heti káoszjelentés...

Ennél valószínűleg már nem lehet nagyobb káosz a "lakásunkban"... Ma ugyanis a gyerekek szobáját rommá verték, ugyanis penészedett a fal, mint kiderült a falban a vízvezeték és a fűtés valami miatt nem volt éppen szoros barátságban...Így mindent szét kellett bontani... Ez azzal a következménnyel járt, hogy mivel kicsi a lakás, a gyerekeknek át kellett költözni a nappaliba, ahol az étkező asztal és székek, plusz a gyerekek kreatív sarka van...

Hát mondanom sem kell, kitört a harmadik világháború... Az egész lakás úgy néz ki mintha bomba robbant volna és nem is egy... BORZALMAS! Ráadásul úgy, hogy ma takarítottam ki mindent az egész lakásban, ugyanis 10 órára jött a tulaj, megnézni a falat és addigra mindennek vigyázban kellett állnia...

És anyuka már hétfőn kiadta a feladatot, hogy szerdán legkésőbb 8-kor kell kezdenem... Én felkeltem szépen fél 8-kor kirobogtam a konyhába, hogy majd szépen nyugodtan fél óra alatt megreggelizem, készítek magamnak teát, kávét és nyugisan elfogyasztom a reggelimet...

Ez az elhatározásom azonban egészen addig tartott, míg ki nem léptem a szobám ajtaján. Anyuka ugyanis mihelyst meglátott, azonnal rámhárította a gyerekek elkészítését az iskolába, fogmosás, felöltöztetés, fésülködés stb... Ő meg addig szépen hajat szárított...

Ennyit arról, hogy nyugisan reggelizzek...

Ezennel megfogadom, többet ki sem mozdulok addig a szobámból míg nem kell...

Persze már reggel látszott a hangulatomon, hogy nincs minden rendben velem és nem a kialvatlanság az oka, ugyanis tegnap este egészen hamar lefeküdtem, pontosan emiatt mert tudtam milyen napom lesz... Vagyis csak gondoltam, bár hozzáteszem, felülmúlta még így is az én elképzeléseimet is...

K. a mai nap folyamán többször is kérdezte a következőt:

Alles Ok, Julieta????
Vagyis azt, hogy "Minden rendben, Julieta?"

Legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy NEIIIIIIIIIN!!!!!
Semmi nincsen rendben!!!! Ez az egész nekem sokkkkkk!!!!!
De nem ehelyett csak annyit mondtam, nem éppen meggyőző arccal, JA, alles Ok...

Végül este újra feltette a kérdést, és akkor elmondtam neki, hogy szó szerint sokkot kaptam ettől az egész káosztól ami most van a lakásban... És nem tudom mikorra fog újra helyreállni az a rend amit én korábban saját két kis kezem munkájával semmi segítség nélkül megteremtettem NEKTEK!!! De innentől nem vagyok hajlandó egyedül az egész házat, pláne nem a renoválás után kitakarítani!!! Eléggé meglepett arcot vágott, de jobb ha hozzászoktatja magát már most a gondolathoz, mert ez már aztán tényleg nem az én feladatom... Max segítek, de nem vagyok hajlandó mindent én egyedül rendbe hozni ismét, mint a beköltözésünk idején...

Este pedig bejelentettem neki, hogy a mai után a szokásos 10 órai kezdetekkel ellentétben holnap nem vagyok hajlandó 11-től hamarabb kezdeni!!!! És punkt!

2012. 10. 07. Új név, Csiga, csiga gyere ki..., Weingarten

Tudom, tudom...Már elég régen írtam, na de ha nem sok minden történik velem, sajnos nem nagyon tudok mit írni, minden nap pedig nem írhatom le ugyanazt. Nemdebár?

A szokásos napi teendők elvégzése mellett a gyerekekkel egész jól kijövök mostanában.Alátámasztják ezt a következők. Egyik nap mikor elméletileg a német egység napja volt, a gyerekeknek ugyebár iskolaszüneti nap volt, így egy teljes szép napot tölthettünk együtt. Ezalatt az idő alatt a gyerekek összesen 11x szólítottak anyának, úgy, hogy az anyjuk a közelükben sem volt, és mikor ez a kis incidens először fordult elő, figyelmeztettem őket, hogy nem az anyjuk vagyok. Ezután nem tudom megmondani, hogy miért folytatták továbbra is, de jobb inkább ha bele sem gondolok...

Próbálok az anyukával is mindig egyezkedni, többé kevésbé sikerül is, bár néha eléggé furcsa feladatok teljesítését várja el tőlem, mint például azt, hogy pénteken le kellett pókhálóznom a házat kívülről...vagy a teraszon lévő kövek közül kellett volna kiszednem a gyomot...Ez már egy kicsit sok volt nekem, és közöltem vele, hogy nem ez az Aupair feladata, mire az ő válasza az volt, ha gondolom, csinálhatjuk felesben, én pókhálózom, ő pedig dudvázik...
Belementem, tetszett az ötlet, hogy végre ő is csinálna valamit...
Ez a kis incidens pénteken történt amikor a gyerekek ismét palacsintát óhajtottak enni. Előrebocsátom, hogy magamon kívül (én ugyanis már eléggé unom a palacsintát) 7 embernek készítettem el immáron sokadjára...Ami mint kiderült feltűnt a kedves anyukának is, és FIGYELEM! A következőkkel állt elő a gyerekeknek...

-Gyerekek! Arra gondoltam, hogy valahogy meg kellene köszönni Julienak (itt ejtsd: Dzsuli, ez az új nevem, amit a héten adtak nekem), hogy mindig olyan kedves hozzátok és mindig finom palacsintát készít nektek. Arra gondoltam, hogy KISZEDHETNÉTEK HELYETTE A DUDVÁT a kövek közül, így megköszönhetnétek neki a fáradtságos munkáját...

Ez a mondata, a saját fiainak és 3 szomszéd kislánynak szólt...

Köpni nyelni nem tudtam, hogy hogy lehet egy ilyen rafinált és kényelmes egy nő...

Mert okéé, ha mondjuk a saját gyerekeinek azt mondja, csináljuk együtt, jó móka stb... De nem, még a szomszéd lányoknak is....
Hát igazán kíváncsi lettem volna rá, hogy mit szólt volna a lányok anyukája, ha mindezt látja, esetleg hallja...

A másik dolog, meg a kényelme...Ugyanis abban egyeztünk meg, hogy felét én felét ő...

Ugyebár én egyből gondoltam, hogy a dudva nem lesz kiszedve mert a gyerekek egyhamar ráunnak erre az egészre és szépen otthagyják majd...
És tessék így is történt... A dudva azóta is a kő között növekszik szépen lassan... Én pedig elterveztem, ha még egyszer megemlíti megmondom neki, hogy abban egyeztünk ki, hogy ő szedi a dudvát a kövek közül.

Következő sztorink a csigákkal történt. Clemi talált egy csigát, és játszott vele, mire nekem eszembe jutott, hogy talán jó ötlet lenne egy kis magyarosat bele vinni a dologba, így mondtam neki, hogy adja nekem ide a kis csigát, mert szeretnék neki mutatni valamit. Akkor éppen a csiga kint volt a házából én az ujjhegyemmel megérintettem a kis szemét és ugyebár mindenki tudja egyből visszahúzódott és ekkor jött a Csiga biga gyere ki... kezdetű magyar dalocska, amire a csiga kidugta fejét a házából. A gyerekek kerekre dülledt szemekkel nézték, mi az a "varázsszöveg" amit énekelek, amire a csiga kibújik a házából...Később pedig már németül próbálkoztunk meg ugyanezzel dalocskával...
Egy mókának jó volt!

Aztán eljött  a szombat és szabadnapos voltam. Megbeszéltük K.-val, hogy kimegyek Ravensburgba, egy kicsit elkezdek a közlekedés szempontjából önnálósodni, és a terepet felfedezni, ugyanis novemberben végre megkezdődik a várva várt nyelvsuli, és addigra nem ártana ismernem a környéket.
Így is tettem, szombaton felpattantam az első buszra ami Bad Waldsee-ből Ravensburg felé tartott.
Csakhogy Ravensburgig nem jutottam el, mert Weingarten Charlotten Platznál (külvárosi rész) úgy döntöttem, hogy leszállok, és egy következő alkalommal tekintem meg a belvárost. Weingarten volt számomra EDDIG a kánaán mióta itt vagyok, ugyanis van Dm (amit otthon is imádok és ez itt még sokkal jobb) van egy csomó kajázda (meki, subway, burger king...) Müller, butikok tömkelege és még sorolhatnám...

Hát kell e ennél több egy lánynak? Mondanom sem kell majd egy teljes napot töltöttem nézelődéssel, vásárolgatással, kikapcsolódással, és nagyon jól éreztem magam... Jól esett kicsit kikapcsolódni. Bár igaz hullafáradtan érkeztem vissza, ráadásul a fejem is fájt, szóval hamar behuppantam az ágyamba, hogy kipihenjem fáradalmaimat...

Remélem sok ilyen nap lesz még, amikor intenzíven ki tudok kapcsolni...
Szurkoljatok, hogy a nőci baszogatásain kívül is történjenek velem izgalmas dolgok és akkor tudok írni hamarabb is...

XOXO: Dzsuli :D

Elcsattant az első csók!

Mint már említettem korábban is, C.-vel a  kezdetektől fogva jobb a kapcsolatunk. Ez a mai napon is megnyilvánult, ugyanis elcsattant az első csók...
Hogy hogyan?
Meghitten ültünk este kettesben a nappaliban, ugyanis B. már berohant tv-t nézni a szobámba, K. meg elvileg őt rendezte, gyakorlatilag pedig bezárkózott a fürdőszobába és nem csinált semmit...Ennyi tellik tőle, minden nap...De most nem ez a lényeg...

Miközben C. majszolgatta az általam a héten már másodjára elkészített tükörtojásos kenyeret beszélgettünk. Elmesélte nekem, hogy mennyire szeret engem, mennyire kedves és aranyos vagyok hozzájuk, mennyi finomságot csinálok mindig nekik és hasonlók...
Aztán miközben a barackos-vaníliás pudingomat csokireszelékkel a tetején kanalazta befelé, megállt és megkért rá, hogy csukjam be a szemem.Én illedelmesen szót fogadtam mire azon kaptam magam, hogy hoopsz a gyerek az ölemben ül, karjai nyakamba fonva és csókolgatja megállás nélkül az arcom... Persze ez jól esett, örültem neki nagyon, hogy ilyen messze távol a családomtól, barátaimtól, ismerősöktől ...stb... is van aki szeret és elfogad, úgy ahogy vagyok...Mondtam én is neki kedvesek, hogy mennyire jó gyerek, meg aranyos és persze nagyon szeretem mindkettőjüket...
És ekkor!!! Figyelem!!! Megállt, rám nézett és másodpercek töredéke alatt a számra nyomott egy puszit...
Hát hirtelen azt sem tudtam merre nézzek... Persze ez a kicsiknél megszokott dolognak mondható, de C.-t még sosem láttam, hogy az anyjának ilyen puszit adott volna..Sőt ma is kimarta az arcát, úgy, hogy vérzett...
Ezután megkérdeztem tőle, miért kaptam ezt a puszit, amire a válasza csak annyi volt:

Mert SZERETLEK!

2012. 09. 30. - Ági, Laci, Pizza

Újra jelentkezem kedves blog olvasóim! Akinek eddig már feltűnt az, hogy pár napja nem írtam a blogba annak elmondom, hogy csak azért nem tettem, mert semmi újdonság nem történt velem az egyszerű dolgos hétköznapokban. És valószínűleg ha máskor is így lesz, akkor is hasonlóképp fogok eljárni, elkerülve ezzel azt, hogy untatom a kedves olvasókat, vagy éppen rabolom tőlük a drága időt.

Aztán jött a szombat, amikoris nekem szabadnapom volt és természetesen esett az eső. De most még ennek ellenére sem hagytam el a házat. Egész nap pihentem, majd tanultam kicsit és este elmentem K.-val vásárolni. 

Utána pedig vártam a vasárnapot! 

Hogy miért? Mert kiderült, hogy tőlem nem messze van egy kedves ismerősöm, Ági és neki a párja Laci, akik szívesen programoznának velem vasárnap este kikapcsolódásként. 

Alig vártam, egy újabb traccsparti és végre megint magyarul. 

Hihetetlenül jól éreztem magam velük, ettünk, ittunk és végre a kedvem is megint a régi. Kíváncsi vagyok ez meddig fog ez tartani...

...Ágival...

 

Este pedig mikor hazaértem, a gyerekek még nem aludtak és azzal vártak, hogy mikor fogok már végre megint én olvasni nekik?! Nekem ez hihetetlen jól esett, de a kedves olvasóknak szívesen lefényképeztem volna anyuka nem éppen őszinte mosolyát...

2012. 09. 26. Önállóság a köbön!

A mai nap eseményeiről már több beszámolót tudok adni, mint az előző két napról. Remélem ennek sokan fognak örülni... Lesz benne pár dolog...

Délelőtt a szokásos teendőim után anyukával kettesben ebédeltünk, mert a gyerekeknek elvileg a suliban volt órájuk, csakhogy ezek a gyerekek egyet gondolnak és csak úgy "hazajönnek"...
Nem tudom ez milyen rendszer, de a magyar oktatásban ilyen nincs...
Hozzáteszem nem napköziről van szó, hanem rendes órarendbe iktatott óráról...
Anyuka kellőképpen ki is borult, miközben a gyerekek sírva kértek tőle bocsánatot (ugyanis ez már nem az első alkalom volt, hogy meglógtak  a suliból...)

Ezután gyorsan spuri az aupair szobájába, mert anyukának nincs ideje a gyerekekkel foglalkozni, ugyanis neki le kell feküdnie aludni, mert ő fáradt, és számára nagyon megterhelő az egész szituációban amiben most 4-en!!! szereplünk... Hát hozzáteszem, szerintem alszik mindenki helyett, minden áldott nap...

Ezután a gyerekkel tv-tünk, ettünk, játszottunk...
Be is tört egy ablak B. jóvoltából...

Majd este jött a várva vált szülői értekezlet 19:00-tól, de K. már 18:00-kor elhúzott a tőlünk 10 percre sem! lévő suliba... gondolom már ki volt a "nemlétezőmicsodája" is mindennel...
És akkor jöttem én, egy újabb este a gyerekkel édes hármasban...
És tényleg édes volt...

B. és C. is nagyjából szót fogadott, együtt vacsoráztunk, majd készültünk a lefekvéshez, fogmosás, mosakodás stb...

ÉS! és itt jön a plusz ráadás, én olvastam ma fel a gyerkőcöknek, ugyanis anyuka fél 22-kor jött haza a szülőiről (hozzáteszem írtó boldogan..., és belegondolva mindig boldog, ha emberek közé megy, és továbbgondolva, lehet csúnya amit mondok, de valahogy mi hárman is harmónikusabban és nyugodtabban tudunk együtt működni a fiúkkal, amikor anyuka nincs itthon...)

A gyerekek írtó édesek voltak, kb 7 mesét kellett nekik olvasnom... Az első mese vége után azt mondták, hogy én csak színlelem, hogy nem tudok németül, mert kb. úgy olvasok fel nekik, mintha mindent értenék és véleményük szerint a kettő külön-külön nem működik...

Fiúk!Ezúton üzenem nagyon édesek vagytok! De ne haragudjatok, hogy ezt kell mondanom, de sajnos működik...
Azt viszont én sem értem, hogy valahogy  a hangsúlyt is ott találtam el ahol kellett az esetek többségében, játszottam is a hangommal sokat, és írtó megnyerővé váltam mind két poronty számára...

Olyannyira, hogy holnap is szeretnék ha én olvasnék fel nekik...
Vajon K. mennyire fog örülni ennek??? Kizavar majd megint az ágyból mint a múltkor? Vagy sem...???
És külön boldogság, B. végig fogta a kezem, C. pedig a derekam és a nyakam ölelgette... szóval el voltam halmozva szeretettel...
És végre nekem is jobb kedvem volt...

Innen üzenem Édesanyámnak, remélem örül, hogy végre egy jó napot zártam... Bár nem szólom el, még van 15 percem...

2012.09.24. - 2012.09.25.

Kedves Blogolvasók!

Akik rendszeresen olvassák a blogomat, majdnem minden este, lehet feltűnt már nektek, hogy kimaradt két nap... Nos ez a két nap azért maradt ki, mert a szokásos, házimunkák és gyerekek pesztrálgatása mellett semmi érdemleges, megemlítendő dolog nem történt, amit meg kellene osztanom veletek...
Egy dolog azonban még mindig megvan.... A honvágy.... de az nagyon...

2012. 09. 23. Újabb délelőtt a fiúkkal hármasban

Mivel péntek éjszaka K. megint dolgozott, ezért a szombat délelőtt ismét a hármónké volt...
Szokásos teendők elvégzése a gyerekek körül illetve azokkal együtt...
Nagyjából így írható le a mai napom...Plusz a saját szobámat is kitakarítottam végre, illetve önszántamból megpucoltam az ablakomat is, ugyanis mióta beköltöztünk nem lehetett kilátni rajta... De mint kiderült nem a kosztól, hanem a rengeteg apró szemcsétől ami köszörűvel belekerülhetett...

Már csak arra tudok gondolni, hogy holnap végre szabadnap... A program a szokásos pihenés, városnézés stb...

Gondolkoztam rajta, hogy kimegyek a Müllerbe és végzek egy apró összehasonlítást a hazaival, csak sajnos "nagyon" messze van, amivel alapjában véve nem lenne probléma, mert imádok sétálni, a baj ott kezdődik azonban, hogy azt sem tudom merre induljak el... Na de majd csak lesz velem valami...

Ja, és hozzáteszem, honvágyam egyre csak fokozódik és már a napok visszaszámolgatásával sem érem be...

2012. 09. 22. Szabadnap, honvágy, magyarok

Szombat, avagy szabadnap...

Avagy azt gondolnám, hogy végre kipihenem magam, de nem mert hajnal 4-től sajnos fent voltunk, ugyanis, B. a Kid vs. Cat mese hatására rosszat álmodott, és nem tudott tovább aludni... Ez megnyilvánult a következőkben: a szobám ajtaja előtt tologatták C-vel a kisautókat, csörögtek a villáskulcs és hasonló szerszámokkal, kalapáltak, csattogtak, egyszóval mindent olyat csináltak ami miatt az ember nyugodt alvása véget ér...

Illetve anyuka ma is gondoskodott róla, hogy a szabadnap azért ne legyen teljesen takarítástól vagy egyéb házimunkától mentes...Három adag halál gyürkös ruhát terítettem ki, és előre felkészítem anyukát, tutira vasalás lesz a vége, amiért mindig engem vár meg az ilyenekkel... Vagy szóljon hamarabb vagy terítse ki, ha nem akarja, hogy vasalnom kelljen, de persze azt sem azért, hogy engem kíméljen...

Ezután bementem a városba, szokásos hétvégi programomat tölteni, majd délután aludtam egy  kicsit, anyuka helyett is, ugyanis ő éjszakára megy, de  a szomszéd gyerekektől nem tudott aludni mert visongtak folyamatosan, nekem meg van füldugóm amit ilyen esetekben használok, így aludtam helyette is. Persze ezt neki nem mondtam...

Délelőtt lepasszolta a gyerekeket annak érdekében, hogy nyugodt napja legyen, aztán este hatalmas ordibálások közepette sikerült lefektetni és elment dolgozni... Tehát este én "vagyok" a gyerekekkel ami azt jelenti, ha van valami gond, akkor cselekednem kell az ő jelenlétének hiányában...

Ma nagyon honvágyam volt, mondjuk hamar, hiszen még csak nagyjából egy hónapja vagyok itt...
Ezt tetőzte még, hogy a városban találkoztam magyarokkal, akik mondjuk csak kirándulásképpen voltak a városban, de jól esett velük kicsit beszélgetni...

Vasárnap munkanap, hétfő szabadnap....
Ugyanis apuka az új nőjével nyaralni ment és máshogyan nem megoldható a hétvége, mert anyuka dolgozik...
Nem baj legalább pihenéssel kezdem a hetem... és nagyon remélem, hogy pihenéssel fogom zárni is!

2012. 09. 21. Egy különleges délután

Erre a napra az anyuka már egy héttel ezelőtt felkészített, ugyanis délutántól estig továbbképzésre kellett mennie és én  egyedül voltam a gyerekkel. Már az elején felhívta a figyelmemet, hogy amikor egyes egyedül vagyok a gyerekekkel akkor csak velük szabad foglalkoznom, senki és semmi mással... Semmi házimunka semmi egyéb csak a gyerekek és azon belül is különlegesen B.

Mint már korábban említettem a hét elején szinte minden este kaptam kimenőt, annak érdekében, hogy szellőztessem ki a fejem, nézelődjek, próbáljak beszélgetni és hasonlók, effektíve szokjam továbbra is a nyelvet, ugyanis nyelviskola majd csak novemberben lesz leghamarabb és ha tetszik ha nem bele kell törődnöm...

Mint utólag kiderült anyuka azért küldött engem el, mert délutántól estig egész idő alatt ordibált  a gyerekekkel, amit nem szeretett volna, hogy halljak...

Csakhogy a gyerekek sem hülyék, na meg én sem... Így hamar kiderült  a dolog és anyuka nem győzött mentegetőzni....

És eljött a délután amikor is teljesen egyedül maradtam a fiúkkal. Őszintén megmondom, rosszabbra számítottam. Ki volt adva a feladat, hogy tv-t nézhetnek de nem sokat, játszani kell, és estére mire K. hazajön a gyerekeknek lefekvéshez készen kell lennie, hogy K.-nak már csak az esti mese felolvasása maradjon. Megmondta az időpontot, hogy mikorra fog hazajönni, és addigra én mindent szépen, ORDIBÁLÁS és egyéb veszekedés nélkül elintéztem. A ház ugyan úgy nézett ki utánunk mintha bomba robbant volna, de a lényeg a lényeg, nem volt olyan vészes, mint amire gondoltam...Ez annyit jelent, hogy néztünk TV-t, játszottak a gyerekek a szomszéd kislányokkal, csináltunk anyukának ajándékot, hogy örüljön és mert "megérdemli", meg hát legyen már valami látszatja annak, hogy nemcsak a tv előtt ültünk...

Szóval K. nagyon boldog volt mikor hazajött és látta, hogy a gyermekek lelke teljesen rendben van, azaz ordibálás mentes délutánunk volt, fel vannak öltözve, meg vannak mosdatva, tiszta a foguk (amit elemlámpával ellenőriz nekik minden este!!!) és lefekvésre készen vannak...

K. örült, mert minden feladat teljesítve volt amit kiadott, ehhez a feldobódottságához ugyan megjegyezendő az is, hogy találkozott az új kollégájával aki férfi, és nagyon szimpatikus neki, teljesen más mint a volt férje...

Szóval áradozott nekem egy ideig.... Én levettem, hogy nem csak miattam boldog...De örültem, hogy nem vág perpill semmit sem a fejemhez...És így legalább nekem is lesz egy ordibálás mentes estém...

Így végre mindenki boldog volt és végre egy eredményes napot zárhattam, amikor is nemcsak házvezetőnőnek éreztem magam...

Boldogságomat tetézte, hogy B. egész este mikor megjött anyuka az ölemben ült és három puszival is megajándékozott...Gondoltátok volna, hogy eljön ez az idő is???

2012. 09. 20. B. ölelése

A mai nap legfontosabb történése az volt, hogy B. az iskolából hazajövet teljesen más volt. Nagyon meglepődtem, bár bevallom, ez a B. nekem sokkal jobban tetszik mint  a másik. 3x ölelt meg egymás után. A hét különlegessége az, hogy sajnos az első napokban teljesen úgy éreztem magam, mint egy házvezetőnő, ugyanis nem sokat voltam a gyerekekkel és délután is legtöbbször kimenőt kaptam, amikor is mindig kimentem a városba nézelődni, sétálni, kávézni...

2012.09.19. Palatschinken

A mai nap kicsit elcsúszott az anyuka és az én részemről is.
A megbeszéltek szerint ugyanis reggel 10-től kezdtem a napom, úgy volt, hogy a gyerekek csak délután jönnek, nem ebédelnek "itthon" és addig én szépen nyugodtan ki tudok takarítani, meg ebédet csinálni és a hasonló apróságok amik még lenni szoktak...

Mindent elterveztünk, ám egyszer csak hirtelen, nem várt időpontban betoppantak a srácok, persze én akkor még sehol sem álltam, de a munka mára úgy volt kitalálva, hogy az holnapra is jó legyen... Ám borult az egész terv...

És ami a legmegdöbbentőbb, a gyerekek, most kivételesen mind a kettő, teljesen megvolt hibbanva... Nem értettem, hogy mi ütött beléjük, természetesen anyuka ordibált, én pedig hála a B1 vitaminomnak teljesen nyugodt voltam... Aztán eljött a tanulás ideje, óriási ordibálások közepette végre, 3 óra után elkészült mind két gyerek házifeladata.

Természetesen anyukának fejszellőztetésre volt szüksége...
A gyerekek meg átmentek a szomszédba, szóval ami késik nem múlik alapon gyorsban, egyedül, nyugodtan megcsináltam a mai tennivalóimat is, így nem marad holnapra semmi, hiszen... Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra...

A vacsora természetesen most is palacsinta volt... Mert ez a gyermekek KEDVENCE...

ahogy K. mondaná, főzés terén, csak te tudsz a kedvükben járni...

Most nem tudom, hogy a feladatot próbálta rám hárítani, vagy sem...

De egy biztos... A főztömet még mindig szeretik...
Azok kedvéért akik még mindig kételkednének ebben...
Remélem az otthoniak büszkélkednek most rám....

2012.09.18. Édes kis semmiség...

A mai nap egy "édes kis semmiség" volt...

Nem hallgattam, hogy mennyire nem megy  a nyelv, csak a kifejezésekből olvastam le, amit  a nőci vágott, mikor látta, hogy valami nem tiszta... De nem szólt egy szót sem...

B.-vel ma úgy ahogy kijöttem, bár megmondom őszintén nem voltunk sokat együtt max 1,5 órát, de ennyi elég is volt belőle...

Este pedig kötelező kimenőt kaptam a városba, mert K. gondolta -sőt tapasztalatból tudja-, hogy egy kis városnézés jót tesz majd az idegeimnek...

Meg is lepődtem, hogy este 6-kor azt mondta nekem, hogy vége a napnak... Bár örültem, nem tagadom...

Úgyhogy el is indultam a városba, vettem magamnak az EDEKA-ban két pár meleg zoknit, mert ugyan hoztam magammal, de nem árt feltankolni... Bár őszintén megmondom nem volt valami olcsó mulatság, annak ellenére, hogy azt hallottam mindenkiről, mekkora leárazások lesznek, és ne hozzak magammal sok holmit...

Hát kérlek szépen Kedves Olvasó 2 ezer Ft volt a két pár zokni... És ezek után remélem nem fog csalódást okozni...

A másik vicces kaland estére...
Mikor már épp indulok hazafelé a Stadsee mellett egy biciklis, török srác leszólít...

-Helló!
-Már éppen készülnék mondani neki, hogy nem vagyok idevalósi, sőt a nyelvet sem nagyon beszélem...
mire Ő...
-Hogy vagy?
-Köszi jól, és Te?
-Én is... Na szia, örültem!
-Részemről a szerencse!

2012.09.17. Kedveskedésből jeles

A mai nap elmentünk végre megcsináltatni az ideiglenes lakcímkártyámat, ahol is kiderült az irodában, hogy K. valamit nem csinált legálisan, ami számomra is ott vált világossá… Egyébként mellesleg zárójelben hozzáteszem (már meg sem lepődöm).

Aztán mikor hazaértünk leves volt az ebéd… Nagyon meglepődtem… Kiderült, hogy M. aki K. volt férje, ő csinálta hétvégén a gyerekeknek.

Marha jó, örültem, hogy végre levest eszem, ugyanis a boltban vett tasakos leves után, ami írtó rossz volt, alig vártam, hogy végre valahára levest ehessek. A mi családunk ugyanis nagyon leveses… Mikor aztán az asztalhoz ültem, és hozzákezdtem, rájöttem, hogy itt még egy finom levest sem tud senki sem főzni, ugyanis ez nagyon furcsa ízű leves volt, hasonlóan a tasakos leveshez…

Na majd egyszer, ha lesz lehetőségem megmutatom az S. családnak, hogy mi tartozik a „finom leves” fogalmába…

Ezután én természetesen jól nevelt au-pair létére összepakoltam, miközben anyuka leült C-vel tanulni, B. pedig magára maradva rosszalkodott… mint MINDIG… Próbáltam felé közeledni kedveskedni neki, mire becsapta az ajtóm előtt az ajtót és különböző szép szavakkal illetett engem…C. mikor meghallotta elkezdte ütögetni, hogy ne mondjon nekem ilyeneket, mert ez rosszul esik nekem és nagyon nem is igaz…

C. neked csak annyit, hogy köszönöm, még jobban szeretlek mint eddig… B. te pedig… Hát, hogy is mondjam… Legszívesebben megvertelek volna… Látszik, hogy anyukád nem nevelt meg rendesen… 

Na de ami késik nem múlik, szoktam volt mondani... És tessék... Este a gyerek olyannyira kihúzta a gyufát egyéb más okok miatt az anyjánál, hogy a gyerek ordítva kért tőlem bocsánatot...

Én meg csak annyit mondok erre, MEGÉRDEMELTED!!!

2012. 09. 16. Újabb kellemes nap a hétvégén

A mai napon kezdete egészen jó volt, ugyanis kaptam a fiúktól reggel egy ajándékot. Mikor felkeltem és kimentem a szobából ez várt rám az ajtóm előtt…

Egy gyönyörű rajz a fiúktól és emellé még 3€ csak és kizárólag nekem.

Ezt nem nagyon értettem, hogy a pénz mit keres a földön és miért van mellé írva, hogy csak az enyém…  Míg végül kiderült, hogy C. az anyukájának nem hagyott addig békét, míg nem adott neki 3€, amit én csak és kizárólag arra kell, hogy elköltsek amire szeretnék, ugyanis C. szerint nagyon megérdemlem… Hát nem édes??? Szerintem aranyos volt tőle… Nem hiába ő a kedvencem…

Aztán ahogy folytatódott a nap egyre feszültebbé vált a hangulat ugyanis K. ismételten megkezdte a szekálgatását… Így a mai napi adagom sem maradt ki…

Azért az ebédet velük töltöttem, mert megörültem, hogy végre valami normális kaját eszünk a sok mirelit étel mellett… Ugyanis K. bejelentette, hogy grillcsirke lesz az ebéd… Most csinálja… Ez a mondat nekem nagyon megtetszett és úgy gondoltam, nem mondhatok ellent a „meghívásnak”…

Nos a most csinálja mondat annyit jelentett, mint utólag kiderült, hogy akkor melegítette fel a boltban megvett grillcsirkét. Olyan parázs húst mint ez még életemben nem ettem… Majd megfulladtam mire egy kis szeletet meg tudtam enni a csirkéből.

Ismét nem fitogtattad meg a tudásod K., de azért becsülendő, hogy legalább hétvégén a GYEREKEK MIATT próbálkozol…

Estére jól összevesztünk az anyukával, úgyhogy haragban fekszem most le, pedig ezt nagyon nem szeretem…

Ezek után kíváncsian várom majd a holnap reggelt…

2012.09.15. Szabadnap vagy munkanap?

Ma ismét hétvége van és szabadnap, bár ez a kedvemen abszolút nem látszódott.

Talán ezért is történhetett meg az, hogy az anyuka ma kitakaríttatta velem a gyerekek szobáját, a nappalival együtt. Aztán mikor látta, hogy nem őszinte a mosolyom elkezdett kérlelni, és bejelentette, hogy munkanapokon az ebéd készítés ideje még abban az esetben is ha nem csak magamnak készítek ebédet nem tartozik bele a munkaidőbe...

Szóval szépen indult a mai napom is... Ráadásul ma kellett volna, hogy a normál Wlanbox-os internet működésbe lépjen és végre tudjak filmet nézni, zenéket hallgatni és ami a legeslegfontosabb számomra a családommal skype-on videotelefonálni.

Már meg sem lepődtem mikor K. volt férje bejelentette, hogy minden klappol, egy bibi azonban van, mégpedig az, hogy K. csak 19.-től rendelt nethozzáférést... Hát köszönöm...Még egy hét, mire láthatom a családomat...

Nyelvsuli és lakcímkártya még mindig nincs.. Úgyhogy kezdem elveszíteni a türelmemet...

Nem tudom meddig leszek képes bírni ezt az egészet...

Eleve a tudat, hogy K. egy hónapban összesen 7 napot dolgozik, de ettől függetlenül minden házimunkát szerencsétlen au-pair lánnyal végeztet el, én főzök mindenkire, tehát én látom el a családanya szerepét nem pedig ő...

És akkor mindennek tetejében még megkapom ezeket a kedves mondatokat...

Jön még ehhez köretként a gyerekek aprósága... Amiken nem lehet fent akadni, vagy idegeskedni...

Például ne legyek ideges amikor egy nap 3x súrolom fel az egész házat és délután sáros cipővel 25x ki-be, ki-be mászkálnak a gyerekek és minden ami mozdítható elvisznek, kiborítanak stb...

De nem lehet nekik szólni, vagy mérgesnek lenni, ugyanis a gyerekeknek sok jó ötlete van, amit nem szabad megzavarni mert akkor elfelejtik...

Szóval ma sem volt felhőtlen a viszonyom az anyukával... Pláne, hogy a szabadnapomon is dolgoztat.. És ezt észre is vette, szóval a mai napom sem múlt el ajándék nélkül... Kaptam tőle egy üveg bort, amit majd közösen fogunk meginni, illetve egy csokichipset...

Azt hiszi ezzel mindig mindent el tud rendezni???

2012.09.14. Rizikófaktor

Kedves Mindenki!

Utólag is bocsánatot szeretnék kérni mindazoktól akik nem tudták látogatni a blogomat, ugyanis muszáj volt néhány problémát kiküszöbölnöm.

Gondolok itt például arra, hogy a gyerekekről oly jól sikerült képeket le kellett szednem, mert sértettem szegények személyiségi jogait... Persze ők ezt nem tudták,csak én... De jobb félni mint megijedni alapon... Biztos ami biztos... Néhány dolgot meg kellett,  hogy változtassak. Sajnos így már nem lesz olyan színes a blog, de azért igyekszem majd minél jobban feldobni.

A mai napomról pár szóban.... Reggel csodák csodájára 11-kor kezdődött a napom, mert K. ma éjszakára ment dolgozni és nekem kellett a gyerekeket elrendeznem... Illetve meglátta a konyhaasztalon lévő kis fecnit amire írom, melyik nap hány órát dolgozom, és egy kicsit igyekezett úgy tenni, mintha lazábbra venné a madzagot... Ez olyan jól sikerült neki, hogy ma csupán 3x takarítottam ki a házban... A többi időt a gyerekekkel tudtam tölteni...

Ma kipróbáltam a K. által adott olajat, amit a hasamra, a köldököm köré kistányér nagyságban kell felkenni, annak érdekében, hogy ne fájjon a HÁTAM...  Aki rájön, hogy ez miféle gyógymód lehet, az kérem ossza meg velem... Mert a HÁTAM még mindig fáj, az olajból azonban már alig van...

Egy kis rigolya még...

- Ma megkaptam, hogy  a gyerekek ruháit nem simogatom eleget, azért gyürkösek...és miattam kell majd vasalni, -gondolom nekem..., mivel anyuka semmit nem csinál-

- Ha a gyerekek megfürödtek, vagy ha én letusoltam legyek szíves mindig tisztára törölni a kádat, zuhanytálcát magam és a gyerekek után, mert alattunk autóparkoló van, és ez egy speciális ház...

Ennek valódi lényegén még most is gondolkodom...

Apropó speciális ház...

- Nem teríthetem a frissen mosott fehérneműimet a saját radiátoromra, mert a tulaj haragszik érte...Inkább vigyem át a szemben lévő ház pincéjébe, ahol van szárítókötél... És hagyjam nyugodtan ott, ahol rajtam kívül még több száz ember hagyja...

Néha nem tudom eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak...

2012.09.13. B. és én...

Tudom már unalmas amit írok, de a mai nap a szokásos teendők elvégzése mellett a gyerekekkel is több időt tudtam lenni.

Mentünk játszótérre, és meg kell mondjam elég jól kijöttem ma B.-vel. A legtöbbször hallgatott rám, ellentétben nem hallgatott az anyjára... Hmm.. furcsállottam is.

Na de este azért kaptam tőle egy kis ajándékot, miután az anyuka kérésére a gyereket ölben vittük ki a tv-m elől, ugyanis valahogy a tv nézést és a számítógépezést nem tudják abszolút abbahagyni. Nos amikor próbáltuk kivinni  a szobámból, szépen véresre marta a kezem... Hát köszi szépen B., remélem jól esett neked...

Ma is volt az anyukával egy kis konfliktusunk, már amennyire ezt annak lehet nevezni, ugyanis mint már többször írtam minden házimunkát én végzek és nem csak 6 órát dolgozom mint amennyi a megengedett hanem sokkal többet... Nos amikor este megkért, hogy csináljam meg ezt meg azt és miután megcsináltam ő pedig tovább sorolta, akkor azt mondtam neki, hogy nem csinálom...

Mindent én csinálok és amúgy is ez már ma 7 és fél órát dolgoztam a megengedett 6 helyett. A válasza a következő volt... A gyerekekkel eltöltött idő nem számít munkaidőnek...Tessék??? Akkor mit keresek itt? Takarításért máshol akár 1600 €-ót is megkereshetek...Pfff...

A héten elkezdtem írni, hogy melyik nap mettől meddig és hány órát dolgozom, ezt a kis füzetet ma "véletlenül" kint hagytam az asztalon a konyhában, hát persze este belenézett és ki is hivatott maga mellé. Azt mondta nekem, hogy a gyerekekkel töltött idő nem számít munkának és hogy ez amiket én felírtam tartalmazza e azt az idő mennyiséget vagy sem? Mondtam neki, hogy a tv nézésen kívül igen tartalmazza mert au-pairként dolgozom így benne van a gyerekekkel töltött idő is...Erre a válasza volt, -és most már abszolút nem tudok eligazodni ezen a nőn- hogy ha sok nekem a gyerekekből, meg a takarításból, vagy el akarok menni a városba vagy éppen valami különlegeset szeretnék enni vagy hasonlók akkor nyugodtan szóljak neki és megpróbál ő is segíteni...

Na... most menjen rajta el az ember...

Félek a holnapi naptól, ugyanis az anyuka éjszakára megy dolgozni és én leszek a gyerekekkel... Hát nem tudom B. menyire fog rám hallgatni, C.-vel szerintem nem lesz gond... De azért tartok az estétől...

De egy biztos. Tv-t nem nézhetnek!!!

2012. 09. 12. Minek szül az ember gyereket, ha problémát okoz neki a nevelése?

Ma a szokásos házimunkák mellett újra palacsintát csináltam vacsorára a gyerekeknek... Hiszen már olyan régen volt, és olyan ritkán eszünk... (múlt héten csupán 4x).

Aztán természetesen -persze csak nekem-... jött az esti fürdés ideje...

Kiengedtem a gyerekeknek a fürdővizet, már éppen dugnám az egyik gyereket bele a kádba, mire az anyuka a fejemhez vágja, hogy ma nem koszos a gyerek, tiszta a lába, és csak akkor fürdessem őket, ha nagyon koszosak, egyébként nem kell minden este...Rendben... Tudom melyik mondat jön ezután... És amúgy is örüljek, hogy minden este fürödhetek...

Azért mind a két gyermek megfürdött és nem kezdik sem számomra, az anyuka számára meg aztán pláne koszosan holnap az új iskolájukban a napot.

Ezután kimostam a fogukat, ágyba dugtam őket, és C. könyörgött, hogy feküdjek be az ágyába és ma este én olvassam nekik az esti mesét. Ez ma kivételesen B.-nek sem lett volna ellenére...Csodálkoztam is, de persze örültem és óriási lelkesedéssel vetettem volna be magam az ágyukba...Mikor az anyuka hirtelen berontott és elkezdte nekem mondani, hogy köszöni a napot mára, most már mehetek nyugodtan zuhanyozni, meg végezni a dolgomat, mert a mese olvasása az ő feladata, hiszen ő az anyjuk...

Hát... Az igaz, hogy te szülted őket, de mikor etetni, öltöztetni, fürdetni kell őket, vagy játszani velük, vagy épp a mocskaikat takarítani, akkor valahogy nem bírod hangoztatni, hogy te vagy az anyjuk...Csak ha a mesét kell olvasni...

2012. 09. 11. Bolondok háza

Már reggel 6 órakor megkezdődött az elmebaj a gyerekeknél, ugyanis olyan fáradtak voltak, hogy nem bírtak felkelni, mivel előző este az én szobámban - mert csak itt van televízió- döglöttek a tv. előtt és persze 3 órányi rimánkodás után az anyukával együtt ölben vittük ki őket a szobából, óriási ordítás és vergődés közepette.

Nekem ugyan csak 10 órától kezdődött a napom, de reggel 6-tól természetesen én is fent voltam… 

Délelőtt a szokásos házimunkákat csináltam, mikor fél 12-kor K. azt mondja nekem, hogy nagyon nagyon gyorsan ebédet kell csinálnom, mert mindjárt itthon vannak a gyerekek…

Én nagyon nagyon gyorsan hozzáláttam a sült hal, a  rizs, az uborka és  a paradicsomsaláta készítéséhez, ám a gyerekek olyan gyorsan jöttek, hogy kétszer melegítettem át mindent, mert hidegen senki sem eszi meg az ételt… 

Túl gyors voltam… Az  volt  a baj…

Ezután természetes összepakoltam magunk után mindent majd a gyerekekkel játszottam, míg az anyuka kipihente fáradalmait 4 órában… Aztán este megvacsoráztattam,  megfürdettem, ágyba dugtam a gyerekeket… És gondoltam ismét, én naív, hogy végre szabad vagyok… De nem még mindig nem… Ugyanis nyaljam fel megint a fürdőszobát mert egyszer nem volt elég…

212.09.10. K. karácsonya...

És igen eljött K. karácsonya, azaz a nap, mikor megpucoltam neki a mocskos ablakokat, végignyaltam a házat, és neki csak megelégedetten kellett vigyorognia…  na meg csodálkoznia, hogy milyen tiszta minden… 

Példának okáért, a mosogató kagylója és a mellette lévő szárító úgy csillogott-hála nekem- mint új korában. Sehol egy vízkő… 

Odaállt mellém és a következő mondat hangzott el a szájából:

-Nahát, ezt meg hogy csináltad? Vagy mivel? Áruld el légyszi, nekem csak akkor volt ilyen tiszta mikor beépítették a munkások…

-Pfff…. 

Az egy dolog, hogy anyukád nem tanított meg takarítani, de ma már szerencsére olyan fejlett világban élünk, hogy az ilyeneket a tv-ben is sugározzák…ld. How clean is your House?

Apropóóóó lehet, hogy pont az ilyen asszonyokon akarnak segíteni?????!!!!!!

A nap egyetlen jó történése volt, mikor este C. jó éjt puszinál majd megfojtott, mert annyira megölelt…

2012.09.09. Chocholate Sticks- Avagy a naívság és a pofátlanság összeegyeztethetetlensége...

Azt gondoltam volna, hogy a mai napom is hasonlóan nyugisan fog telni mint a tegnapi... Gondoltam volna...

Hiszen a gyerkőcök az apjuknál vannak hétvégén, ugyanis a válás eredményeképpen, a megbeszéltek szerint  a legtöbb hétvégét az apjuknál töltik... Ez eddig rendben is van... 

De arról nem volt szó, hogy kapok egy harmadik gyereket a hátamra, púpként az anyuka személyében... Ugyanis neki sikerült gondoskodni a szabadnapomon is arról, hogy beállítsa a vérnyomásomat. Persze mindezt hátulról, nem egyenes módon tette...

Reggel mikor felébredtem ez várt rám a szobám ajtaja előtt... 

                                                           

                                                                Csoki pálcikák..."figyelmességből"

Eléggé meglepődtem, ugyanis nincsen se születésnapom, se névnapom, sőt a tegnapi nap folyamán még dolgozni sem dolgoztam különösképp semmit sem. Vigyorogtam magamban, mint egy hülye, hogy milyen kedves és figyelmes gesztus tőle, és végre megérte a rengeteg munka, meghozta a fáradozásom a gyümölcsét. De azért mégis megkérdeztem tőle, hogy miért kaptam, esetleg nem e tévesztette el a "házszámot"... De nem... Azt mondta nekem kedvesen mosolyogva, hogy csak úgy figyelmességből. 

Látta rajtam, hogy jól esik... Illedelmesen meg is köszöntem, majd 15 másodperc elteltével benyögi, hogy hétfőn ablakot kellene pucolnom... Áháááá... Tudtam!!!

Okéééé... Legyen neked karácsony! Hétfőn lesz ablakpucolás... 

Ma az ebédem készítése közben beszélgettünk... Teljesen normálisnak tűnt. Még örültem is neki, hogy most nem cseszeget, persze nem is volt neki miért... Ugyanis a tegnapi este után a konyhában hagyott mocskát  eltakarítottam, persze csak azért, hogy tudjak magamnak ebédet főzni...

                                                

Paella- a mai ebéd, és igen én csináltam, közben pedig egy kis németezés...

De a nyugalmam sajnos nem tartott valami sokáig, éppen, hogy megebédeltem, már pakoltam is el magam után a dolgaimat és elkezdtem mosogatni. Természetesen folyóvíz mellett, mert nem volt sok mosatlan, és persze higiénikusabb is így a dolog... 

És ekkor kinyílt a konyha ajtó és K. nekem állt, hogy így sok lesz a vízdíj és legyek szíves úgy mosogatni, hogy kevés vízzel és azzal mindent... És amúgy is, spóroljak, mert a gyerekek állandóan flakonszámra hordják ki a pocsolnivalót az udvarra, meg amúgy is minden este fürödhetek... WTF???? Gondoltam magamban...

Azt hittem leborulok hirtelen a lábai elé és csókolgatni kezdem, hogy ilyen megengedő... Tudtam, hogy a német emberek nem a mindennapi tisztálkodás hívei, na de ez a mondat kissé szíven ütött...Pfff... Ha azt akarja nekem megmondani, hogy nem tisztálkodhatok kedvem szerint akkor keressen magának egy másik balekot..

És ezennel nincs még vége... 

Felmosogattam egy "léből" és már mikor venném az irányt a szobám felé, hogy végre lehiggadhassak, hallom, hogy a nevemet kiálltja és oda hív magához, mert mutatni akart valamit...Kíváncsian vártam, újfent ugyan mivel tud előrukkolni...

Mondja nekem, hogy Mr. S. az aupair ügynök írt neki levelet, miszerint az új tv. értelmében nem köteles fizetni a nyelviskolát... Csakhogy a mi megállapodásunk szerint én fizetem a buszbérletet, ő pedig a nyelviskolát... Ezt már hónapokkal ezelőtt letisztáztuk... 2 dokumentumot is a képem elé rakott, hogy nézzem meg... De én csak nem akartam engedni... Ehhez azért ragaszkodom... Engem ne nézzen hülyének senki!!!

Nagy nehezen elfogadta a dolgokat... De remélem véglegesen a fejébe véste, és nem áll elő legközelebb ebben a témában újabb ötletekkel, mert akkor tutira kereshet magának mást...

2012.09.08. Szombat...Avagy az első szabadnap a héten!

És ahogy megígértem, folytatás következik...

Szombat. A hét első szabadnapja... És lám, ezen a héten még az idő is nekem kedvez. Ragyogó napsütés fogadott mikor reggel álmos szemeimet dörzsölgettem. Alig akartam elhinni! Majd egy hét rossz idő után, végre élvezhetem  a napsütést, és a jókedvemet még fokozta az is, hogy éppen szabadnapom van...

Így aztán kinek ne lenne kedve egy kis sétához a városban, fagylaltozáshoz a Stadtsee mellett, vagy egy kis shoppingoláshoz???!!!!

Fogtam magam, gyorsan kipattantam az ágyból, siettem a konyhába egy bögre forró kávéért és egy kis nutellás kenyérért, hogy mihamarabb elindulhassak mai városnéző körútamra. 

Na de ne rohanjunk ennyire, ugyanis ez már a második szabad hétvégém volt a gyerekek nélkül, de mivel a blogot még csak most kezdtem el írni, ezért a kedves olvasók még nem kaptak információt az előző szabad hétvégémről... Ami meg kell, hogy mondjam nagyon király volt... Így előbb azt részletezem és aztán a mai napot...

A múlthéten szombaton lustálkodtam... De úgy rendesen megadtam a módját. Semmi házimunka csak és kizárólag semmittevés!!! Kb. 10-11 óráig aludtam, aztán szépen, komótosan megreggeliztem, majd filmet néztem, könyvet olvastam és egy kicsit tanultam is a nyelvet... aminek K. tiszta szívéből örült...

Sok számomra ismeretlen szót hallottam a múlthéten, amit szorgalmasan kijegyzeteltem és meg is tanultam... Elég gyorsan elrepült a szombatom az aktív pihenésem közepette. Hamar le is feküdtem kb. 23 óra lehetett, hiszen már egy ideje terveztem, hogy édesanyám unokatestvérével (aki itt dolgozik szintén Németországban, ugyan pár 100 km-re tőlem) csinálok valami jó kis programot a hétvégén.

Vasárnap 8 órakor fel is keltem és gyorsan készülődtem, hogy találkozhassam J.-vel. Nagyon jó dolgom volt, ugyanis J. elém jött és habár az idő nem volt valami ragyogó elmentünk a Bodeni tóhoz. Imádtam... Gyönyörű a környék, jó levegő, és végre szabadnap...  Ami még tetőzte a jókedvemet az az volt, hogy végre magyarul beszélhettem... Így hát szegény J. a cirka 100 km-es úton csak hallgatott és bólogatott, meg sem tudott szólalni... Naná, végre egy magyar ember, aki minden egyes mondatomat gond nélkül megérti... Persze, hogy be nem állt a szám...

Bodensee

Délután 17-18 óra felé érkeztünk vissza... Kicsit már  fáradt is voltam, úgyhogy gyorsan zuhanyoztam és egy rövidke alvás után ismét megkezdődött a hét...

Lassan kezdek hozzászokni a dologhoz, hogy reggelente nem a családomnak adom a "jóreggelt" puszit, hanem más, számomra korábban idegen embereknek...

Ez a hét is gyorsan eltelt... Újdonságként a fiúk megismerkedtek a szomszéd kislányokkal és a héten nagyon sokat játszottunk együtt velük... Kicsit pörgősebb hét volt mint az előző...

Hajtogattunk papírcsónakot, számháborúztunk és bújócskáztunk, amik a korábbi hetekben nem voltak...

És akkor a mai napomra visszatérve... Tehát a reggeli után fogtam magam és gyorsan elindultam a városba kihasználni a jó időt és a szabadnapomat... Úgy terveztem, hogy butikról butikra fogok járni, mint egy igazi nő, szépen mindent végignézek, ha valami olyat látok felpróbálok, megveszek, követve a Garnier elvet (mert megérdemlem...)

Igen ám, csak nekem útközben jutott eszembe az, amit a kedves másodunokatestvérem mondott,  hogy itt hétvégén butikok nem nagyon vannak nyitva... Szomorúbban ugyan, de ballagtam tovább, reménykedve, hátha mégis találok valamit. És csodák csodájára találtam is... Még éppen zárás előtt felértem a belvárosba, így 2-3 butikba és egy könyvesboltba be is tudtam menni.  

Majd a kedvenc padomon megpihenve készítettem magamról is egy képet nektek, kedves Olvasók, mert mindig megkapom, hogy magamról is...

Két vagy három órát nézelődtem a városban mikor minden butik bezárt, én pedig egyre éhesebb lettem. Mivel gondoltam, hogy K. nem ejtette még meg  a hétvégi bevásárlását, ezért jobbnak láttam, ha hazafelé a közelben lévő török étteremben veszek magamnak valamit és elfogyasztom, annak érdekében, hogy a szabad hétvége tényleg szabad, főzéstől mentes legyen. Ugyanis ha arra várok, hogy K. vásároljon esetleg főzzön valamit, akkor ma tuti nem ettem volna...

Így is tettem. Hazafelé menetben vettem magamnak egy Dönert és lám, milyen jól tettem... Már korábban észrevettem, hogy a srácok az étteremben az első pillanattól kezdve levették, hogy én ugyan nagyon nem értem az ő szlengjüket és velem, valahogyan helyesebb módon kell kommunikálniuk... Mindig mosolyogva fogadnak és figyelmesen na meg persze türelmesen szolgálnak ki...Így tették ezt ma is...

Mikor visszajöttem K. azzal fogadott, hogy kávéztam-e a városban. Nem tudom miért volt neki olyan fontos,  de inkább azt kérdezte volna meg, hogy ettem-e valamit, nem vagyok e éhes... Ugyanis a hétvégi ellátás benne van a megbeszéltekben...Mindegy... szépen lassan elfogyasztottam a Döneremet, és nekiláttam az újabb írásnak, hogy behozzam azt amivel le vagyok maradva... 

Örömmel látom, hogy sokan örültök annak, hogy hallhattok felőlem, én pedig ennek nagyon örülök, így mostmár többet fogok írni nektek! Jó ötlet volt ez Ilditől, aki a gólyatáborban csoportvezetőm volt, és ő is óperkedett korábban, sok jót tanáccsal lát el engem és nagyon sokat segít nekem, úgyhogy szeretném itt megköszönni neki mindezt!!! 

KÖSZÖNÖM ILDI!!!:)