Amint már említettem, a nőci kötözködései határtalanok, néha egy két nagyobb beszólásom után abbahagyja vagy ami rosszabb, csak visszavesz a tempóból, de mivel -szerény véleményem szerint, és édesanyám megérzése alapján is- közeleg a húsvét, amikor én otthon leszek (igaz csak egy rövidke látogatás erejéig, pár napra), ő meg itt, egyes egyedül a két gyerekkel, pótanyci és házvezetőnő nélkül... Effektíve előre látja sanyarú sorsát! És megkezdte újabb kötözködéseit, azaz amibe nem tudna egyébként, már abba is beleköt.
Történt a minap ez például a rizs főzésekor is...
Mivel villanytűzhelyünk van, ami annyira nagyon nem melegít (legalábbis itt nem!) gyorsan és nem főz olyan gyorsasággal mint a gáztűzhely, ezért 9-es fokozaton kezdtem hozzá a rizs megfőzésének, kellő forróság után pedig természetesen lejjebb vettem a fokozatszámot 5-re....Szépen rotyogott magának a rizsem, nem túl gyorsan de nem is lassan, szóval olyan szépen... mint otthon a gáztűzhelynél, amikor anyuka elkezd velem hatalmas erőkkel ordítani és vergődni a rizses edény társaságában (ő szegény csak az áldozat volt velem együtt...), hogy kifőzöm a rizsből mind azt a rengeteg vitamint ami benne van...
Hát képzelhetitek...
Sajnos ezt már nem bírtam nevetés nélkül, elfordulni pedig nem volt időm, így hát mind a 32 fogam társaságában egyenest a képébe vigyorogtam, amitől ő természetesen (hiszen ezt már édesanyámnál tökélyre fejlesztettem ezt a technikát) a plafonon volt, hogy hogyan merészelem őt kinevetni?! Valamint miután kellőképpen lehiggadt, a következő kérdést szegezte nekem: Miért nem olvasod el az utasítást, mielőtt megfőznéd, ha nem tudod, hogy kell rizset főzni?
- Azért mert úgy gondolom nem kell mindent leírás alapján csinálni...
De hát mit várjak egy nőtől, akinek a menstruációja idején a fürdőszoba tükrére van kifüggesztve a tampon felhelyezési utasítása, és azon az 5 napon keresztül mi is tanulmányozhatjuk, ha eddig még tapasztalatlanok lennék ezen a téren....
Így hát nem is csodálom, hogy a gyerekek egyik kedvenc elfoglaltsága közé tartozik, hogy a tampont vízzel feltöltik, majd azzal dobálóznak a lakásban majdhogynem minden este, míg meg nem unják...
Tegnap a nagy házimunkák után, jön ugyanis a tavasz, és ablakot kell pucolni, kimentem kiszellőztetni a fejemet. Út közben találkoztam a szomszédasszonnyal, aki nagyon szimpatikus lengyel nőci, szegény most válik a férjétől, és 3 gyereke van: Sekie, Natalie, és egy fiú, akinek a nevét nem tudom...
Megkérdezte tőlem, hogy hogy vagyok, minden rendben van e?
Én persze nem akartam panaszkodni, nehogy az anyuka fülébe jusson (ugyanis mostanában ez a fixaideája, hogy, kibeszélem őt a háta mögött, és mit gondolhatnak róla az emberek, hiszen itt mindenki ismer mindenkit...), mire Margarheta eléggé kétkedő fejjel nézett vissza rám, és megkérdezte, tényleg jól vagy? Úgy látom mostanában, nem igazán a hatáskörödnek megfelelő munkát végzel... Nem akarsz átjönni valamikor kávézni? Beszélgethetnénk kicsit!
Szóval K. ezúton jelzem feléd, hogy jobb viszonyban vagyok a szomszédasszonyoddal mint azt te gondolnád, és nem kell nekem ahhoz panaszkodnom másnak, hogy észrevegyék, nem éppen azt a munkát végzem amiért idejöttem....
Azt hiszem ez nem engem minősít...
Mint ahogy az sem, amit ma a kerékpár szaküzletben tett velem...
Tegnap este óta, (pontosabban már tavaly augusztus vége óta) hallom, hogy szükségem lesz egy biciklire és majd valamikor elmegyünk venni, és már odáig is eljutottunk hihetetlen gyorsasággal, hogy végre elment K. biciklinézőbe... amit az este közölt is velem, hogy ma végre én is megnézhetem a biciklimet...
Eddig ugyanis azért nem vettünk, mert anyuka szerint itt egy jó bicikli 1000 euróba is belekerül, amire neki gyűjtenie kell még a pénzt a sok más kiadás mellett...
Szóval az egész úgy történt, hogy ma már nagyon izgatottan keltem az új biciklim gondolatán, és alig vártam, hogy megcsodálhassam új társamat, aki kíséretében csodálatos barangolásokat és biciklitúrákat fogok tenni a fiúkkal együtt... Elmentünk anyukával a közeli kerékpár kereskedésbe, ahol a férfi, már a belépésem pillanatában mosollyal köszöntött, anyuka pedig mosolyogva közölte ővele, hogy igen ő-azaz, én- vagyok az óper akiről beszélt és akinek szüksége lesz a biciklire, amit már megbeszéltek. Reményekkel teli mosollyal köszöntöttem, hisz már alig vártam, hogy láthassam az új csodát, amit hamarosan megmutat számomra.
Háááát tényleg egy csoda volt, ugyanis úgy hanyatt vágtam magam, hogy nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek, hiszen azt hittem, hogy ez a bicikli fajta már régen kihalt még nagyanyámék idejében... De nem! Még van belőle pár ritka darab! Igaz ruhaszárító csipesz tartotta a féket, illetve az egyik kerekének a pedálját majd el hagyja az ember...de a fő, hogy pár ritka példányt még sikerült félretenni a szakembereknek, és továbbörökíthetik ezt a csodát 2-3 generációnyival későbbre is...
Bár azt hittem mentem a föld alá süllyedek, hogy anyuka miket meg nem tesz velem, és hogy leszégyenít mások előtt,akik a 300-400 eurós bicikliket nézegették,(hozzáteszem az enyémét durván 30 eurót kérnek, amire anyuka nagyon nagyon! szívta a kicsi fogát...) hazafelé közöltem vele, úgy érzem nem ez a számomra megfelelő bicikli, ezzel ugyanis még nagymamám is lehagyna sétálva, akiről mint tudjuk, nem egy atléta...nem hogy a gyerekek...
Sebaj! Majd nézünk másik bicikli után.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése