Megkaptam a letolást kedves Ildi au-pair kolleginától, hogy az új év első bejegyzése volt talán az utolsó is?!, és nem bánná, ha néha hallana felőlem.
Hát tessék visszatérek...
Gondolom a hazatérésem és panaszkodásaim után a legtöbben arra lennétek kíváncsiak, hogy változott e a helyzet a hülyeség fronton... Mivel azt, hogy a hülyeség határtalan előttem már többen is megállapították, ezért sajnos azzal a rossz hírrel kell szolgálnom, hogy helyzetem változatlannak mutatkozik.
De! és ami számomra nagyon fontos, a házimunka terén igyekszem minimálisat alkotni, ami napi 5 órát foglal körülbelül magába, de hát mégsem 8-9 a napi 10-11 órányi munkanapból... Szóval azért ez már szerintem jobb mint a semmi...
Elvégzem én a feladatomat de csak szépen pianóban. Igyekszem minél többet a gyerekekkel lenni, amit anyuka néha hagy néha nem. A viszonyunk a gyerekekkel elég jó mostanában, anyukával azonban épp ellenkezőleg. Sokat is vitatkozunk emiatt, ugyanis azt hiszi, csak Ő a rossz... Hát .... nem én mondtam...
Folyamatosan kapom a lecseszéseket, hogy ezt ne tegyem a gyerekekkel meg azt ne tegyem a gyerekekkel mert akkor én leszek a jó, ő meg a rossz mindig... De hát mit csináljak, ha a gyerekek könyörögnek értem...
Anyuka egy ideje kiesett a kis kosárból, ahova kézzel lábbal igyekszik visszajutni, több kevesebb sikerrel...
Az egészben csak az az egy idegesítő, hogy folyamatosan ellentmond saját magának is, ezért a gyerekek nem tudják hova tenni a viselkedését, és egyszerűen nem tudják komolyan venni...Meg kell, hogy mondjam én sem. Amit ma közöltem vele is... Erre megkaptam, hogy én sem csinálom ám jobban mint ő, annyi különbséggel, hogy ő féltékeny erre a semmire is (amit én sem csinálok jobban mint ő, mint tudjuk...), és mindezek mellett hozzá kell tennem nem én vagyok a gyerekek anyukája! Igaz többet nevelem őket és gondoskodom róluk egy nap alatt mint ő egy év alatt, de szerinte ez így van rendjén, mivel neki meg kell őriznie mentális egészségét... amit már szerintem régen elvesztett....
Mentális egészségről legyen szólva, mint már sokótoknak elmeséltem anyuka egy hónapban max 9 napot dolgozik, ebből minimum 4-et le is mond folyamatosan, csakhogy a mentális egészségét fent tartsa..
Ez történt a héten is, amikor az éjszakai műszak helyett nappalra kellett volna mennie dolgozni, egy új pácienshez, aki 2 éves és lélegeztető gépen van. Mindent lefixáltak, ami hozzáteszem 3 napba bele is telt, természetesen én is fel voltam készítve a feladatra miszerint 5-kor kell kelnem 3 napon át és a gyerekeket útnak kell indítanom a suliba, mert neki legkésőbb 6 órakor el kell itthonról indulnia. Én jó au-pairhez illően 5 órakor ki is pattantam az ágyból, hogy minden flottul menjen a gyerekekkel, majd anyuka fél 6-kor kimászik a szobájából és közli velem, hogy én nem képes dolgozni menni, mert ő nagyon fáradt... Hozzá kell tennem, előző este 20-kor elment lefeküdni és másnap reggel 5-ig nem bírta magát kipihenni... Túl stresszes számára az egész élet! Ez a nagy igazság...
De hol van a darwini evolúció elmélet, melyben a szelektálódásra helyeződik a hangsúly, kérdem én?Miszerint csak az a faj bizonyul életrevalónak, amely képes alkalmazkodni más-más környezethez, új és új életfeltételekhez?
Eszerint az elmélet szerint ennek a nőnek már réges régen ki kellett volna esni az ÉLET nevezetű társasjátékból....
Na de hagyjuk is, ne fecséreljem az időmet egy olyan nőre, aki azt sem tudja, hogy a 7-et mennyivel kell megszoroznunk ahhoz, hogy 56-ot kapjunk... (Történt ugyanis, hogy a minap, a konyhába belépve, teljesen megrémült arca találtam K. személyében. Kérdeztem, mi a gond, mire kétségbeesett fejjel nyújtja át nekem, a gyerekek matematika háziját, és hozzáteszi, ez a feladat még neki is túl bonyolult nem hogy az ő két okos! gyerekének...)
A gyerekekről: továbbra is pimaszok, szemtelenek, tiszteletlenek, amit én a nevelés hiányának tudok be, tehát nem hibáztatom őket, egyszerűen csak megpróbálok jobban odafigyelni rájuk.
És egyetlen egy jó dolog, vagyis inkább kettő még a végére:
1. Újra indult a nyelvsuli, jó kis csapatunk van, élvezem továbbra is...
2. Nemsokára húsvét és megyek haza (és most igyekszem nem belegondolni abba, milyen keveset leszek otthon... Egyszerűen csak örülni annak, hogy jön a húsvét....)
Remélem sokatok igényét kielégítettem azzal, hogy újra jelentkezek a blogomon keresztül, igyekszem mostmár egyre többet írni majd nektek... És köszönöm Ildinek a noszogatását, nélküle lehet, még egy darabig nem hallottatok volna rólam, ugyanis nem szeretném, ha állandóan csak a panaszkodásaimat hallanátok...
Puszilok, ölelek minden kedves blogolvasót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése